Az Őrölt Nők Ketrece

Tinódi Lantos Sebestyén besírna: FesztEger a hétvégén

2014/05/14  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Május 16-18. között dübörög a Feszt!Eger, a „csakazértis zene”. Két színpadon, az elektronikus zenétől kezdve a világzenéig felvonulnak a magyar zenei élvonal főbb képviselői, olyan nevekkel, mint a Kiscsillag, a Csík Zenekar, a Hooligans, a Vad Fruttik, a The Carbonfools, a Magashegyi Underground, az Akkezdet Phiai vagy az Intimtorna Illegál.

Tinódi Lantos Sebestyén besírna: FesztEger a hétvégén

„Mindig is szerettem a nagyformátumú rendezvényeket. Bennük van valami semmilyen mással össze nem hasonlítható, hallatlanul izgalmas, pezsdítő közösségi élmény lehetősége” – mondja Szabó Attila, a Csík zenekar hegedűse, aki egri lévén nagy örömmel üdvözölte az első „igazi” fesztivált Egerben. „Amikor a 2000-es évek elején elkezdtem járni a Kispál és a Borz koncertek közreműködő zenészeként a magyar fesztiválokat, rögtön feltűnt, hogy keresztül-kasul bejárjuk az országot, sőt még az országhatárokon kívülre is eljutottunk, de Eger valahogy kimaradt ebből. Később a Csík zenekar is nagyon népszerű lett, velük is megjártuk a teljes magyar fesztivál-felhozatalt, de Egerben olyan igazi sátoros-ottalvós fesztivál még mindig nem volt” – emlékszik vissza a hegedűs.

Az ország legnagyobb együttesei és DJ-i mellett az egri zenekaroknak is lehetőségük lesz a bemutatkozásra. A harmadik színpadon két DJ közül egy fülhallgatón keresztül választhatja ki mindenki, melyik zenére szeretne táncolni, itt ugyanis silent diszkó várja a bulizókat. Vasárnapra elsősorban családi programokkal, valamint kertmozival is készülnek a szervezők.

A helyszín pedig valóban egyedi és lenyűgöző. A Losonczy-völgyben, ami mostanra Bolyki-völgyként kezdett beépülni a térképre, egy lélegzetelállítóan egyedi, több mint 40 éve használaton kívül - a természet által visszahódított - bányaudvarok, borospincék közvetlen szomszédságában várják majd a fesztiválozókat. „Egyre gyakrabban kezdtem hallani különböző helyekről, hogy: „na, ez az” , „itt kéne megcsinálni”, „Itt biztos jól működne végre egy igazi egri fesztivál” – mesélte Szabó Attila. „És voltak, akik végre elkezdték megvalósítani: Így hát megszületett a Feszt!Eger. Isten hozta nálunk, reméljük sokáig marad!” – tette hozzá a muzsikus.

 


 

 

Szólj hozzá!


Húszévente visszajön a múlt?

Húszévente visszajön a múlt?

A kétezres évek elején a nu-metal uralta a rockzenei slágerlistákat, aztán egy időre szinte szitokszóvá vált a műfaj neve. Most a Linkin Park, a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Jövőre Bagira is kiugrik a szökőkútból

Zara Larsson, Lana Del Rey és Beton.Hofi dalai kapták a legtöbb szavazatot a margitszigeti Zenélő Szökőkút 2027-es zenei programjáról rendezett közönségszavazáson. A főváros egyik legnépszerűbb látványossága jövő tavasszal húsz új slágerrel, megújult hangzással és látványosabb vízi koreográfiákkal tér vissza.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.
Új koncertek