Több mint 100 program városszerte: ma kezdődik a Budapesti Őszi Fesztivál

2021/09/26  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

2021. szeptember 26. és október 10. között több mint 100 programmal hív a főváros, ahol számtalan helyszínen színesíti a budapesti őszt a Budapest Brand nZrt. kortárs programsorozata.

Több mint 100 program városszerte: ma kezdődik a Budapesti Őszi Fesztivál

A rendezvény vasárnapi nyitókoncertjével Jancsó Miklós születésének 100. évfordulóját ünneplik a Városmajori Szabadtéri Színpadon

Cseh Tamás 1970-ben találkozott Bereményi Gézával, akivel már ismeretségük másnapján zseniális közös dalokat írtak. De ezek sokáig csak kisebb házibuliban vagy a négy fal között hangzottak el, nem igazán jutottak el a nagyközönséghez. Féltek a cenzúrától, de még inkább az "öncenzúrától", melyet a nyilvánosság okoz, ám egy daluk mégis eljutott Jancsó Miklós fülébe, aki azonnal felkérte Cseh Tamást, énekelje el azt a „Még kér a nép" című filmjében – és innen aztán nem volt megállás...

Ebben a dalban hangzik el, hogy "Baksa János odavan"... Ez a mondat most kapott szomorú aktualitást.
A JANCSÓ100! esten az alkotótársak elevenítik meg a legendás művész szellemiségét, filmjei dalainak, képeinek és történeteinek felidézésével. Dés László és Müller Péter Sziámi, Lovasi András és Kovács Kati és még sok-sok meglepetésvendég meséli el, ki is volt nekik Jancsó, milyen is volt vele dolgozni.
Vajon mit mesél majd a Kispál és a Borz és a Kiscsillag frontembere vasárnap este?

Az Örkény Színház dupla bemutatót tart Bodó Viktor és Kovács D. Dániel rendezésében. A Rumbach utcai zsinagógában Mészöly-estet ad Prieger Zsolt és Törőcsik Franciska, Kondor Ádám és Krasznahorkai László műveit mutatja be a Metrum Ensemble, Dukay Barnabást ünnepli a Sound Collective.

Négy kerületben valósulnak meg a helyi jellegzetességekre építő programsorozatok. Az I. kerületben a #szellemóriásokvára elnevezésű rendezvények a korszakos zsenik művészetét idézik fel, a II. kerületben a #margitköz a Margit körút sokáig kihasználatlan tereit tölti meg élettel (Tánc az utcán az Margit-negyedben? Miért ne? A koreográfia ott lesz a falakon. Mészáros Máté korábbi azonos című táncelőadását fordította le egy köztéri megmozdulásra.), a VIII. kerületben az #ezerhangújózsefváros a multikulturális hagyományokat és törekvéseket mutatja be, míg a XI. kerületben az #ablakabartókra új perspektívákat nyit és határátlépésekre hív.

A 700 éve elhunyt Dante műveit Hegymegi Máté rendezése, Gyabronka József monodrámája, Nádasdy Ádám előadása és az olasz NoGravity fizikai illúziószínháza idézi meg.

Először lesz Magyarországon látható Schilling Árpád zágrábi rendezése (A darab – Éden Panzió– a közelmúlt menekültválságának legfelkavaróbb történetét a 71 áldozatot követelő hűtőkamionos embercsempész bűntettet viszi színpadra), Néder Panni berlini előadása és Fehér Ferenc Hannoverben készült koreográfiája, de az amerikai-kanadai Viano Kvartett is első alkalommal mutatkozik be a magyar közönségnek.

A Budapesti Őszi Fesztivál égisze alatt valósul meg a 20. UH Fest, az V. Tantermi Színházi Szemle a Jurányi Házban és az OISTAT magyar központjának látványtervezői kiállítása a margitszigeti Palackozóban.

A fesztivál keretében rendezik meg a Határtalan Design című kiállítást a Kiscelli Múzeumban, valamint a (D)open your move címmel az urban dance és a kortárs tánc találkozását a Trafóban.

A fesztivál programján szerepel továbbá a Budapest100 a Bartók Béla úton és az I. Józsefvárosi Jazzfesztivál a Rákóczi téri Csarnokban.

Budapesti Őszi Fesztivál, Jancsó Miklós, Cseh Tamás

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek