Újra Garázsband fesztivál a Müpa mélygarázsában!

2017/04/19  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

A tavalyi nagy siker után idén újra megrendezi rendhagyó tehetségkutatóját a Müpa, amelynek célja lehetőséget és teret adni a feltörekvő fiatal zenekaroknak. A pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.

Újra Garázsband fesztivál a Müpa mélygarázsában!

Tavaly egy kora júniusi napon új fejezet nyílt a Müpa történetében: olyan rendhagyó helyszínre költözött egy estére a zene, ahol nemcsak koncert, de eddig rendezvény sem volt az intézmény életében. A Garázsband Fesztiválon tavaly öt tehetséges fiatal zenekar bizonyította, hogy a pop-rock zene ugyanúgy megállja a helyét a Müpa színes kínálatában, mint Richard Wagner.

A mélygarázs egy estére igazi underground klubbá változott, ahol a zsíros kenyér és a csapolt sör mellett igazi bulihangulat kerekedett. „Nagyon pozitív volt, hogy egy ilyen monumentális helyszín mélygarázsában ennyi ember összegyűlt. Volt persze bennünk drukk is, de nagyon örültünk, hogy a közönség átérezte a zenénket.” – mesélte a Müpa Magazinban a tavalyi közönségdíjas The Bluebay Foxes. A fiatal együttesnek lényeges lendületet adott a tehetségkutató: „első körben a zenei szakmától kaptunk kedvező jelzéseket, a fesztiválon pedig megéreztük, milyen egy profi stábbal megtámogatott, több zenekaros estén fellépni, betartani az ütemterveket, és sok ember előtt játszani”.

A tavalyi év során szinte pillanatok alatt robbant be a budapesti koncertéletbe az öttagú The Luckies – éppen a legjobb pillanatban kapták el a Garázsbandet. „Szépen ki volt alakítva a mélygarázs erre a célra, minden adott volt egy jó koncerthez és estéhez. Jó volt találkozni, összebarátkozni a többi zenekarral. És persze hatalmas érzés volt megnyerni a Müpa különdíját, rengeteget jelent nekünk egy ilyenfajta visszajelzés.”

Május 26-án 20 órától újra kinyílnak a sorompók, és egy estére ismét a fiatalok és a zene veheti birtokba a Müpa mélygarázsát. A szervezők idén is olyan pop-rock zenekarok jelentkezését várják, amelynek tagjai 16 és 26 év között vannak.

A beérkezett pályázatokat a Müpa idei évadának fellépőiből összeálló szakmai zsűri – Bocskor Bíborka, Jónás Vera, Hrutka Róbert, Little G Weevil és Jamie Winchester – bírálja el, és választja ki az 5 nyertes zenekart, akik 40-40 perces önálló koncertet adhatnak majd a Garázsband Fesztiválon. A fellépő zenekarok a közönség helyszíni szavazatai alapján a Müpa és Ludwig Múzeum felajánlásából további értékes díjakat – egy egész napot egy profi hangstúdióban, fotózással egybekötve, és további fellépési lehetőséget – nyerhetnek.

Pályázni május 10-ig lehet a garazsband@mupa.hu e-mail címre beküldött kitöltött jelentkezési lappal, amely letölthető az oldalról.

Állítólag, a részletes pályázati kiírás és a pályázási feltételek a www.mupa.hu oldalon olvashatók, mi nem leltünk ilyet, az oldal keresője is csak tavalyi találatokat ad ki. De lehet, hogy azóta frissítették az oldalt.


 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek