Az Őrölt Nők Ketrece

Újra lesz Hegyalja Fesztivál!

2014/11/28  ·   Fesztivál   ·  Hegyalja Info

Nyár közepén visszatér a buli a tokaji Tisza-partra – olvashatjuk a térség híreit közzé adó Hegyalja Info honlapján. A lap tájékoztatása szerint, egy év szünet után, 2015-ben újra megtartják a Hegyalja Fesztivált: a rendezvény várhatóan július 16. és 19. között lesz a korábbi, Tisza-parti helyszínen.

Újra lesz Hegyalja Fesztivál!

Nem várt károkat okozott a Hegyalja Fesztivál idei kiesése az idegenforgalomból élőknek Tokajban. A hivatalosan ugyan négynapos rendezvény legalább egy hetes, magas számú vendégforgalmat jelentett a szállásadóknak, a városban ilyenkor már hónapokkal előre foglalt volt minden szálláshely.
Nemcsak a szállásadók jártak jól azonban a fesztivállal, a vendéglátósok és kereskedők közül is sokan „visszasírják” azt az egy hetet, amit a Hegyalja vitt a városnak.

A buli ebben az évben ünnepelte volna tizenötödik születésnapját, a szervezők tavaly karácsonykor még ingyenesnek hirdették. Több hónapos hallgatás után azonban tavasz elején azt közölték, hogy „a területen folytatott és tervezett munkálatok következtében az idei Hegy' elmarad.”
Munkálatok valójában nem történtek ott azóta sem, az elmaradás okáról pedig Májer János, Tokaj előző polgármestere azt mondta, hogy az állami támogatás hiánya miatt nem rendezik meg a fesztivált. Helyette a városban akkor még egy olyan programsorozat szervezéséről szóltak, ami ellensúlyozná a kieső bevételek egy részét, de az sem valósult meg. A Facebookon egy közösség Alternatív Hegyalja 2014 néven egy kicsi, de jó hangulatú rendezvényre várta az embereket, a program azonban ebben az esetben is elmaradt.

A cikk folytatása itt olvasható

Fotó: www.nyirseghir.hu


 

 

Szólj hozzá!


Húszévente visszajön a múlt?

Húszévente visszajön a múlt?

A kétezres évek elején a nu-metal uralta a rockzenei slágerlistákat, aztán egy időre szinte szitokszóvá vált a műfaj neve. Most a Linkin Park, a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Jövőre Bagira is kiugrik a szökőkútból

Zara Larsson, Lana Del Rey és Beton.Hofi dalai kapták a legtöbb szavazatot a margitszigeti Zenélő Szökőkút 2027-es zenei programjáról rendezett közönségszavazáson. A főváros egyik legnépszerűbb látványossága jövő tavasszal húsz új slágerrel, megújult hangzással és látványosabb vízi koreográfiákkal tér vissza.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.
Új koncertek