Úristen, életműdíjakat is átadnak a ZamJam fesztiválon'

2022/07/28  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Csütörtökön indul a MOL Nagyon Balaton új, háromnapos butikfesztiválja Zamárdiban. A ZamJam fő helyszínén a Kool & the Gang, Shaggy, a Geszti Funky, a Jazzanova és Charlie a fő fellépők, de ez az első alkalom, amikor Szikora Róbert és az R-Go vendégeként a Valmar is fellép az idei év egyik legnagyobb slágerével, az Úristennel.

Úristen, életműdíjakat is átadnak a ZamJam fesztiválon'

Szombaton ugyanitt a Best of Balaton csapata életműdíjat ad át olyanoknak, akik évtizedek óta dolgoznak a Balatonért. 

Fotó: Nyugat.huNagyon felületesen szoktuk csak érinteni a gasztronómiát oldalunkon, hiszen elsősorban a zenéről, a koncertekről és a fesztiválokról írunk, bár igaz, mindenezek egyikén-másikán az ételek-italok is komoly szerephez jutnak. Ezt az egész életműdíjas dolgot Halas Karcsi (R.I.P) miatt hoztuk fel, mert amikor komoly méretű csapattal részt vettünk az első kettő Balaton Soundon – hány éve is...? –, zarándokhelyünkké vált a halsütője, és soha nem hagytuk ki utána sem, ha arra jártunk, így mindannyiunkat megdöbbentette a balatoni vendéglátós halála az év elején. Örülünk, hogy a MOL Nagyon Balaton teamje gondolt rá, így Csibrák Károly családja poszthumusz életműdíjat vehet át szombaton. A büfé egyébként nem zárt be, örökségét fia és menye viszi tovább.

Évtizedek óta a déli part egyik turisztikai szenzációja a Mauro étterem Zamárdiban, amelyet három évtizede a dél-olasz származású Mauro Tenebruso vezet. Az idei szezonban betegség miatt zárva maradt a Mauro portálja, a Best of Balaton kurátori csapata ezzel az életműdíjjal kíván jó egészséget a fáradhatatlan vendéglátónak.

A fesztiválról részletesen itt írtunk.

 

 

 

 

 

 

ZamJam, zamárdi, Halas Karcsi

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek