Utcákat és tereket neveznek át néhány napra Veszprémben

2023/05/27  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Kivételesen nem az Európa Kulturális Fővárosa projektsorozatról van szó, hanem egy hagyományos veszprémi rendezvényről, a Rátonyi Róbert Operettfesztiválról.

Utcákat és tereket neveznek át néhány napra Veszprémben

Idén immár hatodik alkalommal rendezik meg az idén június 15. és 18. között tartandó rendezvényt, amelynek egyik nagy durranása Mészáros Árpád Zsolt Csárdáskirálynő rendezése lesz, de találkozhatunk Esztergályos Cecíliával, Drahota Andreával, Galambos Erzsivel is.

Az idei Operettfesztivált épp Rátonyi Róbert születésének századik évfordulójának évében rendezik, a szervezők pedig az eddigi évek tendenciájához hasonlóan azt remélik, idén is rekordot dönt a fesztiválon résztvevők száma. A négynapos programsorozat számos érdekes eseményt tartogat kicsiknek és nagyoknak egyaránt, ezek közül kiemelnénk, hogy június 15-én egy látványos felvonulással indul a fesztivál, lovaskocsikkal, fúvószenekarral, táncművészekkel. Menet közben még egy-egy erkélyről is felcsendülnek majd operett-slágerek, majd a Petőfi Színházban kezdetét veszi a hatalmas nyitógála.  De a fesztivál ideje alatt közlekedik például OperettVonat is, amivel Veszprémet járhatják be az érdeklődők, miközben operett-slágereket hallgathatnak.

Az Operettfesztiválon immár hagyományosan számos közterületet átkeresztelnek a rendezvény négy napjára, ami idén további két helyszínnel is bővül. A tavalyi évben a Kossuth utcát Kálmán Imre utcának, az Óváros teret pedig Ábrahám Pál térnek keresztelték át az Operettfesztivál idejére, idén pedig két másik nagy operett zeneszerző előtt tisztelegnek két új másik tér felavatásával. Az Auer ligetet Eisemann Ligetnek, a Petőfi NézőPont terét pedig Zerkovitz térnek keresztelik át a rendezvény idejére.

A fesztivál részletes programja a petofiszinhaz.hu oldalon olvasható.

Rátonyi Róbert Operettfesztivál, Veszprém

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek