Van mááásik: pótdátumot jelentett be a Bondorodó fesztivál

2021/03/05  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Ha júniusban nem jöhet össze a Bondoró közönsége, a megváltott jegyek szeptember 3-5. között lesznek érvényesek a harmadik utcaszínházi fesztiválra.

Fotó: Kelemen Gergő Photography

Az utcaszínház műfaját népszerűsítő fesztivál ebben az évben három napon át több mint száz programot vonultat fel, s nyolc helyszínen szórakoztatja a nagyérdeműt.

A színházi események mellett számos zenei program is színesíti a palettát.

A Torkolat – Sörkertben lép fel a Mörk zenekarból ismert Mark & Jason, valamint a Gypo Circus zenekar is, és Ian O'Sullivan (Mongooz And The Magnet) saját triója, a The o'Sullivan Three. Itt lesz látható Sallai László és Szabó Benedek néha aktív, néha inaktív, mindenesetre idén nyáron visszatérő közös projektje, amiben a két dalszerző kedvenc számain keresztül megpróbálja egy kellemesebb jövő reményét önteni a közönség lelkébe. Emellett érkezik Egyedi Péter gitáros-énekes szólóprojektje, az Mmamt, Songoro Fatime és Takács Dániel duó formációja, a YUO és a Broken Essentials is.

Bordűr – Bor-és Művészeti Páholyben ez alkalommal olyan előadók lépnek fel, mint például a Swing à la Django,vagy a David Spischak Quartet, de Kárász Eszter sanzonestjét és a Bin-Jip koncertjét is itt hallgathatjuk az estébe nyúlóan, Lantos Zoltán hegedűművésszel kiegészülve. A Bordűrben a délelőttöket a Hermann Ottó Intézet szervezésében megvalósuló szakmai beszélgetések, valamint olyan gyermekprogramok töltik meg élettel, mint például a Modern Art Orchestra ifjúsági programja, melynek célja, hogy a fiatalokat és gyerekeket megismertesse a jazz muzsika alapjaival. A Bordűrben kapott helyet az Opera Guitta (IT) előadása, akik szenvedélyes és örömteli tisztelgést adnak elő a legnagyobb operaáriák előtt Donizetti-től Mozart-ig, Rossini-tól Verdiig, a melodráma és a bohócműsorok mezsgyéjén mozogva. A helyszín programjainak sorát Tompos Kátya és Hrutka Róbert közös koncertje zárja.

A fesztivál eredeti időpontja: 2021. június 11-13. a programról részletesen itt van infó.

Bondorodó Fesztivál, 2021., Kapolcs

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek