VéNégy Fesztivál: színházjeggyel ingyenesek a koncertek

2025/04/10  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Az első körös limitált színházjegyek 5500 Ft-tól érhetőek el, s aki színházjegyet vált és megnézi az előadást, az utána ingyenesen látogathatja az esti koncerteket, utcaszínházi produkciókat. (Ez alól kivételt képez a július 2-i nyitóelőadás, a Radnóti-estre jegyet váltott nézők tetszőleges napra kérhetik az előadás megtekintése után a napijegyes karszalagot.)

Önkénteseket vár a Sziget

A koncertszínháztól a kortárs táncon át a vizuális színházig látványos és egyben mélyen elgondolkodtató produkciókat tekinthetnek meg azok, akik július 2. és 5. között ellátogatnak a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozóra. A visegrádi országok egy-egy kiemelkedő társulata érkezik Nagymarosra Besztercebányáról, Prágából, Krakkóból, valamint Budapestről. 

A fesztivált a Nemzeti Színház Ázott hajában hét halott bogár ragyog című produkciója nyitja július 2-án: Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni belső világa elevenedik meg a Vecsei H. Miklós, valamint a zenészekből és képzőművészekből álló QJÚB koncertszínházi előadásában. 

Másnap a szlovák Divadlo Štúdio kortárs tánc előadása, a re-member lesz látható. A nemzetközi tánc- és színházi élet kiemelkedő szereplője, a 15 éves jubileumát ünneplő prágai 420PEOPLE társulat július 4-én érkezik Nagymarosra. A Why things go wrong című táncelőadás a gonoszság súlyos kérdéseit járja körbe. 

A zárónapon a krakkói Teatr Groteska Windows című előadása lesz látható, amely a vizuális színház egyedi világába kalauzol.  A lengyel Concept Cultura csapata a VR sátorban várja a virtuális valóságban elmerülni vágyókat. Egy több érzékszervre kiterjedő utazás részeként az érdeklődők megismerhetik Oto bolygóját, spirituális utazásra indulhatnak a dzsungelbe, de a Jurassic World kapui is kitárulnak.

Utcaszínházi produkciók is színesítik a műsort. A lengyel Teatr Los Fuegos társulat a fény varázsát hozza el Krakkóból. A Tűzmadarak társulat egy magával ragadó, teátrális tűzszonglőr előadással kápráztat el, míg a szlovák Duo Kyseli Krastafci (képünkön) vidám bohóc show-val örvendezteti meg a közönséget, de extrém síbajnokság is várja a kicsiket és nagyokat...

A zenei programról itt írtunk:

 

Nem csak a szülinaposokat várja a VéNégy fesztivál – teljes a program

 

VéNégy Fesztivál

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek