Az Őrölt Nők Ketrece

Véres fesztivál Csík zenekarral

2013/11/07  ·   Fesztivál   ·  MTI, koncert.hu

A falusi disznótor hangulatát idézi fel szombaton Tápiószentmártonban a kilencedik nemzetközi hurkatöltő fesztivál.

Véres fesztivál Csík zenekarral

A nagy megméretésbe 50 csapat nevezett be, közöttük most első alkalommal bolgár és csángó versenyzők, akik a hazai, a szlovák és délvidéki vetélytársakkal küzdenek meg a díjakért.

Minden csapat öt kiló sertéshúst, három kiló rizst és 20 méter hosszú sertésbelet kap az induláshoz. Az alapanyagokat aztán ki-ki saját fűszereivel, saját ízlésének megfelelően megdolgozva abálhat, süthet ki hurkát. A véresek és májasok mellett a különlegességek kategóriájában gombás, tarhonyás, bazsalikomos, mazsolás, kapormagos hurkák is készülnek, a csángó csapat tagjai pedig Tóth János polgármester szerint elmondták: borsikafűvel ízesített hurkával pályáznak az elsőségre. A zsűri az íz, az illat és a tálalás módja alapján dönti el, melyik "disznóság" lesz a legkiválóbb.

A kulturális program keretében helytörténeti kiállítás nyílik, néptáncosok lépnek fel, megrendezik a fiatalok-öregek találkozóját és lesz örömzene is. Fellép egyebek között a Csík Zenekar és a helyi Borvirág együttes, emellett kirakodóvásár is színesíti a programot, amely vasárnap az újbor ünneplésével zárul.


Képtár

  • Véres fesztivál Csík zenekarral kép 21333
 

 

Szólj hozzá!


Húszévente visszajön a múlt?

Húszévente visszajön a múlt?

A kétezres évek elején a nu-metal uralta a rockzenei slágerlistákat, aztán egy időre szinte szitokszóvá vált a műfaj neve. Most a Linkin Park, a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Jövőre Bagira is kiugrik a szökőkútból

Zara Larsson, Lana Del Rey és Beton.Hofi dalai kapták a legtöbb szavazatot a margitszigeti Zenélő Szökőkút 2027-es zenei programjáról rendezett közönségszavazáson. A főváros egyik legnépszerűbb látványossága jövő tavasszal húsz új slágerrel, megújult hangzással és látványosabb vízi koreográfiákkal tér vissza.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.
Új koncertek