Az Őrölt Nők Ketrece

Az unalom ötven árnyalatát csak a zene menti meg

2018/02/10  ·   Filmajánló   ·  Juhász Vali

A napokban (hivatalosan Valentin-nap környékén) lesz A szabadság ötven árnyalata elnevezésű film itthoni bemutatója. Az enyhén szólva megosztó filmtrilógia utolsó része kb. annyi szórakozást nyújt a mozilátogatónak, mint az első kettő.

Tudjuk, ez a Deadpoole. De sokkal jobb fotó, mint bármelyik kocka az írásunk tárgyát képező filmből :)

A "történet" röviden (így a #metoo korában különösen érdekes, hogy ez így téma) az, hogy egy gazdag, de sérült férfi hogyan "hódít meg" egy félénk, kicsit csúnyácska lányt (mondjuk a könyv és film szerint szép, de ezt én nem így láttam). Elvileg ez lenne a 2010-es évek 9 és fél hét-je, de sajnos a nyomába sem ér, pedig az sem egy korszakos film, de legalább volt benne két egész jó színész.

De ez nem baj, mivel az első rész a könyv alapján bevitte a nézőket a moziba, törvényszerű volt, hogy a másik két részre is akad azért nézőközönség. Bevallom, engem a második részre tavaly úgy vonszoltak el, kb. nyolcan voltunk a Puskin mozi picike termében, és körülbelül a közepétől úgy éreztem magam, mintha egy vígjátékot látnék (és a többiek is), konkrétan a térdünket csapkodva röhögtünk, néhány papírzsebkendőt is elhasználtunk, de nem a romantika miatt, hanem mert folytak a könnyeink közben – a nevetéstől. Végtelenül gyenge párbeszédek, borzalmas színészi teljesítmények, ááááh, hagyjuk is. Ezzel a vígjátéki várakozással ültünk be aztán idén a 3. részt is megnézni, de sajnos csalódottak voltunk. Néhányszor felkacagtunk ugyan, de ennél unalmasabb filmet én már régen láttam, pedig pár hosszú western-film azért közelít néha ehhez a kategóriához.

Amiért most írunk róla, az az, hogy a Universal Music gondozásában már nálunk is elérhető a film zenéinek anyaga. Gyakorlatilag a zene az egyetlen értékelhető momentum ebben a szörnyű filmtrilógiában (na meg pár szép autó).

Liam Payne, Rita Ora (aki tavaly lemondta Szigetes koncertjét valamilyen fontosabb elfoglaltság miatt), Hailee Steinfeld, Dua Lipa, Ellie Goulding, Sia (akik már szintén jártak nálunk), Jessie J (aki nyáron az EFOTT-on lesz headliner), Julia Michaels, Bishop Briggs és még mások közreműködésével. Ez utóbbi különösen megragadt a fülemben, mert egy régi-régi INXS slágert dolgozott fel a hölgy, a Never Tear Us Apart-ot és ez jólesett nekem, mert nem erőszakolta meg nagyon.

Szóval, ha valaki csak pár egészen jó zenét szeretne hallani, nyugodtan "nézze meg" a filmet, de csak a zenére figyeljen, a többi résznél bátran csukja be a szemét és a fülét.


 

 

Szólj hozzá!


Tarr Bélával tarolt Beton.Hofi

Tarr Bélával tarolt Beton.Hofi

Tíz év alatt több mint hatezer videoklip fordult meg a Magyar Klipszemlén, amely mára a hazai könnyűzenei és filmes szakma fontos...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

The Sisters of Mercy: a zenekar, amit nem látni kell, hanem érezni...

Füstből nem volt hiány, Andrew Eldritch hangjából annál inkább, a közönség mégis láthatóan remekül szórakozott a The Sisters of Mercy október 28-i, telt házas budapesti koncertjén. A Dürer Kertben egy különös zenei jelenséggel találkozhattunk: egy zenekarral, amely 36 éve nem adott ki stúdióalbumot, mégis képes arra, hogy...

John Bush Budapestre hozza a kilencvenes éveket

Az Anthrax történetében kevés olyan fordulat volt, amely annyira megosztotta a rajongókat, mint Joey Belladonna távozása és John Bush érkezése a kilencvenes évek elején. Az új énekessel a thrash metal egyik meghatározó zenekara más irányba indult, és bár nem mindenki követte őket örömmel, az akkor született albumok mára...
Új koncertek