Menopauza

Forog a sírjában vagy ujjong Beethoven? Mesterséges intelligencia fejezi be a 10. szimfóniát

2019/12/17  ·   Filmajánló   ·  koncert.hu, MTI

Csak néhány vázlat maradt fenn Ludwig van Beethoven feljegyzései között a tervezett 10. szimfóniájáról, amelynek komponálását meghiúsította a német zeneszerző 1827-ben bekövetkezett halála, most zenetörténészek és számítógépes szakemberek versenyt futnak az idővel, hogy befejezzék a zeneművet mesterséges intelligencia segítségével Beethoven születésének 250. évfordulójára, amelyet 2020-ban ünnepel a világ.

Forog a sírjában vagy ujjong Beethoven? Mesterséges intelligencia fejezi be a 10. szimfóniát

Barry Cooper brit zeneszerző és zenetörténész, aki maga is megpróbálta befejezni a 10. szimfónia első tételét 1988-ban, kételyeit hangoztatta. "Meghallgattam egy rövid elkészült részletet. Távolról sem hangzott úgy, mint Beethoven szándékának meggyőző rekonstruálása. De van még lehetőség a javulásra a további munka során" – mondta a Manchesteri Egyetem professzora.

Hogy a címben feltett kérdésre legyen egy válasz: Christine Siegert, a bonni Beethoven-ház archívumának vezetője szerint Beethoven áldását adná rá, mivel ő is kora újítójának számított. Hangsúlyozta, hogy a zenemű nem fogja veszélyeztetni Beethoven örökségét, nem fognak úgy tekinteni rá, mint életműve részére.

A projektben gépi tanulási technológiát használnak, a számítógépbe betáplálták Beethoven valamennyi művét, és az most próbálja megkomponálni a szimfónia lehetséges folytatását a zeneszerző stílusában.

A megszületett végső nagyzenekari változatot április 28-án fogják bemutatni Bonnban, a zeneszerző szülővárosa az évfordulós ünnepségek középpontjában áll.

FRISSITÉS: Befejezte!

Az ember és technológia közös munkájának eredményeként 2020-ra megszületett szimfóniát – melynek premierjét tavaly áprilisról őszre, majd idénre halasztották a járvány miatt – idén októberben mutatják be Bonnban, Beethoven szülővárosában. (HVG)

 


   

Beethoven, 10. szimfónia, mesterséges intelligencia

 

 

Szólj hozzá!


15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek