J-LO-nak sem jöhet be minden, de köszi, jól van

2020/02/03  ·   Filmajánló   ·  koncert.hu

Noha a Super Bowl-béli, Shakirával közös performanszán megőrült a világ (FB-oldalunkon a videó), úgy hírlik, mostanában kissé lehangolta mindaz, ami a filmje körül történik.

J-LO-nak sem jöhet be minden, de köszi, jól van

Arról már hírt adtunk, hogy nagy várakozás előzte meg a A Wall Street pillangói (Hustlers) című filmjét, amely olyan táncosnőkről szól, akik egyfajta női Robin Hood-ként gondoskodnak a kőgazdag bankárokhoz kerülő pénzek "újraelosztásáról". J-Lo alakítását már a film debütálása előtt Oscar-gyanúsként emlegették.

Hát ez nem jött be, fel sem került a jelöltek listájára.

"A sztárt azért is érinti különösen rosszul a dolog, mert évek óta azért küzd, hogy ne pusztán énekesnőként, hanem színésznőként is elismerjék. Úgy érzi, ez egyszerűen nem jön össze neki, és már azt is fontolgatja, hogy elköltözik Amerikából" – írja az Ok magazinra hivatkozva a Lokál.

Azért nem eszik olyan forrón a kását – az OK magazin is túlozhat, mert azon kívül, hogy a film a karrierjének legjobb nyitóhétvégéjét produkálta, ott lehetett a Super Bowlon és a MET-gálán, s még el is jegyezték ebben az évben (Alex Rodriguez J. Lo sorban hatodik vőlegénye).

Kis (?) bosszúság még, hogy az a Samantha Barbash, akiről Ramona karakterét mintázták a Hustlersben – állítólag az ő beleegyezése nélkül –, pert indított J-Lo produkciós cége ellen, és 40 millió dollárt követel – egyelőre nincs hír, hogy hol tart az eljárás, ha tippelhetünk, meg fognak egyezni...

Az Oscarból való kipenderítést egyébként az IGN Hungary szerint azzal magyarázták, hogy Jennifer Lopezre inkább jelenségként tekintenek, és nem színészként...

Szerintünk ez sem kevés, és ha a sztár csalódottságában sutba dobja a filmes karrierjét, még mindig van mit előszednie a kamrából...

 

 

J-LO, Jennifer Lopez, film, Oscar-díj

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában* bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek