Mindenki visszautasította a filmet – Lady Gaga és Bradley Cooper megcsinálta!

2018/09/28  ·   Filmajánló   ·  koncert.hu

Bradley Cooper rendezte a Csillag születik (A Star is Born) című zenés filmet, amelyben az egyik főszerepet is eljátssza – a másikban pedig Lady Gaga tűnik fel, akinek ez lesz az első nagymozis főszerepe.

Mindenki visszautasította a filmet – Lady Gaga és Bradley Cooper megcsinálta!

A Csillag születik igazából ugyanannak a történetnek a sokadik remake-je, amelyet 1976-ban például leforgattak Barbra Streisand és Kris Kristofferson főszereplésével. Az eredeti 1937-ben készült, 1954-ben Judy Garlanddal is feldolgozták.

A Wikikpédia szerint nem volt egyszerű a mostani film előélete. A harmadik Csillag születik-feldolgozás előmunkálatai 2011-ben kezdődtek meg, eredetileg Clint Eastwood rendezésében és Beyoncé főszereplésével. A film kidolgozásában évekig nem történt előrehaladás. Számos színész, úgymint Christian Bale, Leonardo DiCaprio, Will Smith, Johnny Depp és Tom Cruise is visszautasította az ajánlatot. 2016 márciusában megerősítették, hogy Cooper nem csak főszereplője lesz a filmnek, de rendezői debütálása is megtörténik. 2016 augusztusában hivatalossá vált, hogy Lady Gaga csatlakozik a stábhoz, mint női főszereplő. A film gyártási munkálatai 2017 áprilisában, a Coachella Fesztiválon indultak meg.

A Csillag születik világpremierjét 2018. augusztus 31-én tartották a 75. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon. Jól fogadták a kritikusok, akik leginkább Cooper és Gaga színészi játékát, a rendezést és a zenét emelték ki.

A filmfesztivál sajtótájékoztatója derültséget váltott ki a világban: ugyanis ezt a táblácskát sikerült eléjük tenni:

A film október 4-től lesz látható a magyar mozikban. Mi biztos beülünk rá, mert, ahogy nézzük, ez egy olyan film, amelyben megtalálták a megfelelő embereket a megfelelő feladatra... Vajon lesz belőle Oscar-jelölés? Befut-e olyan ívet, mint a Kaliforniai álom? Amíg ezekre a kérdésekre körvonalazódik a válasz, itt az első klip a filmből:

 

 

Lady Gaga, Bradley Cooper, Csillag születik (A Star is Born), film

 

 

Szólj hozzá!


Elindult az első magyar AI-zenei platform – de mit jelent ez egy olyan világban, ahol a zenészek tiltakoznak a MI ellen?

Elindult az első magyar AI-zenei platform – de mit...

Mysongs.ai néven elindult az első magyar streamingfelület, amely kizárólag mesterséges intelligenciával generált zenéket kínál.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

ELMARAD: Annie Lennox szelleme is velünk lesz: EURYTHMICS – Dave Stewart feat. Vanessa Amorossi az Arénában

Dave Stewart, a Eurythmics társalapítója és zenei mozgatórugója nyári turnéja keretén belül – eredetileg 38 nap alatt 19 koncert szerepelt a tervben – 2025. július 29-én a Papp László Budapest Arénában lépett volna fel, de a budapesti – és még pár – állomást kivették a turnéból. (Nem kaptunk magyarázatot, miért.)

Arénakoncertet ad a zenekar, amely egy képregényhősről kapta a nevét

Miután lezúzták a Hellfest, a Rock am Ring és a Rock im Park színpadait, a Lorna Shore zenekar most egy európai headliner turné hírével rukkoltak elő, amely 2026. január 29-én ér Budapestre.

Se csendben, se halkan (hogy mindenki meghallja) – Fish! lemezbemutató az A38-on

A Fish! nem is a hallgatásról híres... A "Se csendben, se halkan" című új nagylemez november 10-én jelent meg, és már az első taktusokból hallatszik, hogy a zenekar a jól ismert energiával, de frissebb, koncentráltabb formában tért vissza.

Kétszer jön a Rose Tattoo Budapestre: először és utoljára

Az ausztrál rockzenekar öt évtizede írja történetét – és most az utolsó fejezet megírására készülnek: a „Rock’n’Roll Outlaws – One Last Ride” címet viselő európai turné az utolsó lehetőség élőben látni a csapatot a kontinensen, beleértve a budapesti megállót is.
Új koncertek