A mai napig nem tud kottát olvasni, de ő a világ egyik legjobb gitárosa: Tommy Emmanuel a Barba Negrában lép fel

2019/11/01  ·   Interjú   ·  koncert.hu, MTI

Minden idők egyik legnagyobb hatású gitárosa november 10-én a Barba Negra Music Clubban koncertezik. Ez alkalomból készített vele interjút az MTI – a gitáros emailen válaszolt a kérdésekre.

Amikor a testvérek még együtt zenéltek...

"Természetesen szeretném megkapni a Grammy-díjat, talán egyszer sikerülni fog. De a díjak nem hoznak megélhetést, csak a kemény munka. Negyven éve utazom a világban és próbálom felépíteni a közönségemet. Imádok utazni, emberekkel találkozni, az életem olyan, amilyet megálmodtam. De tudom, hogy mindig 100 százalékot kell nyújtanom, a YouTube segít, de nem dolgozik helyettem" – mondta Tommy Emmanuel.

A 64 éves művész számos alkalommal zenélt már Magyarországon, legutóbb 2014-ben, amikor a pécsi Kodály Központban és a Müpában is játszott.

"64 éves lettem, mint a híres Beatles-számban éneklik, de 24-nek érzem magam. Nagyszerű dolog, hogy ennyi idő után is ilyen sokan kíváncsiak rám, és még jó ideig tervezem a koncertezést" – szögezte le.

Pályafutása több mint fél évszázada tart, évente mintegy háromszáz fellépése van világszerte. Mindössze négyéves volt, amikor gitározni kezdett, pályáját eleinte édesapja, majd a countrysztár Buddy Williams egyengette. Előbb a Trailblazers együttes tagjaként tűnt fel egy tehetségkutatón, majd karrierje azt követően ívelt fel, hogy Sydney-be költözött. A hetvenes években az Ausztráliában kultikus Dragon együttesben játszott, amelynek tagjaként Tina Turnerrel is közös turnén vett részt. Dolgozott az Air Supply-jal és a Man At Work-kel is.

Első szólóalbuma, a From Out of Nowhere 1979-ben jelent meg, ezt azóta huszonöt korong követte, olyan legendák közreműködésével, mint Les Paul, Eric Clapton, Tina Turner, Stevie Wonder, illetve az amerikai country-legenda, Chet Atkins, akivel 1998-ban közöst lemezt készített, és erről a Smokey Mountain Lullaby-t country kategóriában Grammy-díjra jelölték.

"Chet Atkins volt a gyerekkori bálványom, és még ma is hallgatom a zenéjét, bár számos más előadó játéka volt rám hatással, a countrytól a blues-ig, a dzsessztől a klasszikus zenéig. Azok közül, akikkel együtt játszottam, szerintem Stevie Wonder a legnagyobb művész."

Híres tízujjas gitártechnikáját is részben Chet Atkinstől leste el. Mint az interjúban kifejtette, ez egy meglehetősen nehéz technika, de lehetővé teszi számára, hogy egyszerre játssza a dallamot, a ritmust és a basszust.

"Persze sokféle stílust játszom és rengeteg zenei műfajt imádok".

A világ 2000-ben, a sydney-i olimpia záróünnepségén csodálkozott Tommy Emmanuelre, amikor három évvel idősebb, elektromos gitáron játszó bátyjával, Phil Emmanuellel duóban lépett fel és óriási sikert aratott. Phil, akivel annak idején együtt kezdte a Trailblazersben, tavaly hunyt el.

"Ő volt a szólógitáros, én pedig kísértem. Együtt nőttünk fel, mindent, amit megtanult, megmutatott nekem. Nagyon jó füle volt, csak belehallgatott egy dalba és már mondta is az akkordokat. A rádióból és a lemezekről tanultuk a zenét, egyikünk sem vett órákat, én sem tudok kottát olvasni a mai napig."

A zenész második Grammy-jelölését 2007-ben kapta, The Mystery című szólólemezéért, a Guitar Player Magazine című szaklap olvasói kétszer választották a világ legjobb akusztikus gitárosának. Legutóbbi lemezét, az idén megjelent Heart Songsot John Knowles amerikai gitárossal közösen készítette.

"John nylonhúros akusztikus gitáron játszik, én fémhúroson. Klasszikus, dallamos szerelmes dalokat akartunk rögzíteni, sokat dolgoztunk a hangzáson, mindketten villoghattunk" - idézte fel a zenész, aki következő albumát egy csupa új, saját szerzeményből álló dupla korongnak tervezi.

 

Tommy Emmanuel ez év végét és 2020 első napjait Hawaiin fogja tölteni, ahol nem szokványos koncertek szereplője lesz.

"A Holiday Gataway-sorozat különleges utazás mindenkinek, aki eljön. Nagyszerű gitárosok fognak tanítani, lesznek ukulele és Hawaii gitárleckék is. És végre lesz időm szörfözni!"

 

Aki duettet énekelt Mark Knopflerrel

Tommy Emmanuel, Barba Negra, Chat Atkins

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek