Életed hétvégéje, avagy a Follow The Flow-tól a Thália színpadáig

2025/03/23  ·   Interjú   ·  koncert.hu,

2025. április 12-én lesz az Életed hétvégéje című mini musical ősbemutatója a Thália Színházban. Hogy mi ez a fura elnevezés és mit jelent zenét írni színpadra, arról a zeneszerző, Furák Péter mesél. A Vígszínház egykori zenei vezetője, zeneszerzője olyan előadókkal dolgozik együtt, mint Oláh Ibolya, Udvaros Dorottya, Ember Márk – ti persze leginkább a Follow The Flow zenekarból ismerhetitek.

A fotók a színdarab olvasópróbáján készültek (kredit: Thália színház)

A FB-on ezt írja magáról, pontosabban az elmúlt évéről:

"Ilyen volt 2024.
Lediplomáztam a Zeneakadémia zeneszerzés szakán, és folytatom is masteren a tanulmányaim. Több, mint 100 koncertem volt idén, legtöbb ebből a Follow The Flow zenekarral. Az ország minden szegletében voltunk, mindenhova szerencsésen eljutottunk, és ami még fontosabb, haza is értünk. Hála a managementnek és a mi Gyurinknak!
Volt szerencsém sokszor együtt játszani Udvaros Dorottyával, Oláh Ibolyával, Sári Évivel is. Játszottam színházban, cirkuszban, kis koncerttermekben és az Arénában is. 5 színházi darabhoz írtam zenét, több kisfilmhez, reklámfilmhez.
Szóval, hasonló intenzitást várok el magamtól 2025-ben, mert nagyon sok izgalmas új feladat előtt állok."

És tényleg :)

Furák Péter számára az Életed hétvégéje nemcsak egy újabb színházi projekt, hanem igazi szívügy. A mini musical zeneszerzője arról mesélt, hogyan született meg a darab zenei világa, mennyire inspirálták a szereplők, és milyen különleges pillanatok kísérték a munkafolyamatot. Az előadásban a popos, mai hangzásvilág és a klasszikus színházi zene elemei találkoznak, hogy a nézők egy igazán friss, fülbemászó zenei élményben részesülhessenek.

Mit jelentett számodra az Életed hétvégéje és ez a projekt?

Számomra ez a darab rendkívül sokat jelent. Bár hosszú évek óta dolgozom színházban – lassan már komoly évtizedekről beszélhetünk –, még sosem volt olyan munkám, ami ennyire a sajátom is lett volna. Mondhatni, ez a mi „gyermekünk” Ember Márkkal.

Én kerestem meg Márkot azzal, hogy nincs-e valami jó ötlete egy kevés szereplős zenés előadáshoz, és nemcsak hogy volt, de azonnal elkezdtünk közösen ötletelni és kidolgozni a koncepciót. Beneveztünk az Összpróba Alapítvány és a Kultkikötő közös pályázatára, és most ott tartunk, hogy április 12-én bemutató!

Mini musical – mit is jelent ez zeneileg?

Bár a darab viszonylag rövid, mindössze 90 perces, meglepően sok dal kapott helyet benne. Minden szereplőnek van saját szólódala, emellett duettek, tercettek, nyitány és finálé is szerepel az előadásban. Gyakorlatilag minden olyan zenei elemet tartalmaz, amit egy klasszikus musicaltől elvárhatunk, csak sűrített formában.

Volt konkrét zenei stílus vagy irányzat, amit követni szerettél volna?

A történet maga inspirálta a zenei anyagot. Olyan zenét szerettem volna írni, amely formájában, hangszerelésében és hangulatában egyaránt popos, friss és mai, ugyanakkor megőrzi a színházi zene sajátosságait is. A színházi zene alatt azt értem, hogy a zene dramaturgiailag is követi a történetet, támogatja a színpadi eseményeket. Nagyon fontosnak tartottam, hogy a dalok erős, fülbemászó dallamokkal rendelkezzenek, amelyek könnyen „beégnek” a hallgatók emlékezetébe. Bízom benne, hogy ez sikerült is.

Mennyire volt meghatározó a dalok megszületésénél, hogy kik lesznek a szereplők?

Abszolút meghatározó volt! Több dal is kifejezetten az adott szereplőkre íródott. Sokat segített, hogy már korábbról ismertem a színészeket, hiszen Annával (Sóvári-Fehér Anna) és Lacival (Hevesi László) több Tháliás darab kapcsán is dolgoztam együtt. Így pontosan tudtam, milyen hangnemben érzik magukat a legkomfortosabban. Pubi (Kerekes József) esetében is befolyásolta a munkámat a személyes ismeretségünk, több szempontból is.

Milyen hangulatokat szerettél volna megragadni a zenében?

Célom az volt, hogy minden karakter sajátosságait, erősségeit kiemeljem a zenén keresztül. A női karakter vehemens és céltudatos, ezért neki egy olyan dalt írtam, amely ezt a határozottságot hangsúlyozza. Pubi egy idősödő, komoly múlttal rendelkező figura, így az ő dala nosztalgikus, bensőséges hangulatú lett. Lacika karaktere sok helyzetben döntésképtelen, amit a dalainak váltakozó ritmikájával próbáltam érzékeltetni. Úgy gondolom, hogy ez a zenei eszköz jól visszaadja ezt az ingadozó jellemvonást.

Volt olyan pillanat, amely különösen emlékezetes számodra a darab zenéjének készítése során?

Több is... Az egyik kedvencem a nyitány megírása volt, amit Horvátországban, a tengerparton komponáltam. Különleges élmény volt, és talán ez a hangulat a zenében is visszaköszön majd.

Úgy érzem, hogy jó dalok születtek, mindegyikre büszke vagyok. Ugyanakkor ki kell emelnem, hogy Hujber Szabi csodálatos dalszövegei nélkül ezek a dalok semmik lennének. Kiválóan működik közöttünk a kémia, ami ebben a munkafolyamatban is megmutatkozott. Az a célunk, hogy ezek a zenék esztétikai értéket képviseljenek, ugyanakkor mindenki számára érthetőek és élvezhetőek legyenek. Nagyon kíváncsian várom, hogyan fogadja majd a közönség az Életed hétvégéjét.

A sztori

Emma és Tom életük hétvégéjére készülnek. Kivesznek egy házat egy eldugott faluban. A helyről az a hír járja, hogy aki ott eltölt egy éjszakát, transzcendens élményben lesz része, sorsfordító felismerésekre jut és olyan kérdésekre is válaszokat kap, amelyeket fel sem tett. A fiatal szerelmespárt behűtött pezsgő várja. Boldogan koccintanak a miniszabira, amikor kattannak a zárak. Se ki, se be. Se térerő, se net, se tévé. Ráadásul lecsap a vihar, vadul tépázza az ablakokat és az idegeket. És ha mindez nem lenne elég, még egy rejtélyes látogató is előbukkan a semmiből...

Színlap és további előadások itt.

Az interjút a Thália színház engedélyével közöltük.

A Follow The Flow pedig május 30-án ad koncerte a Budapest Parkban, vendégük a Kelemen Kabátban lesz.

 

 

Életed hétvégéje, musical, Furák Péter, Ember Márk, Thália színház

 

 

Szólj hozzá!


Az ország legboldogabb fesztiválján a Guns’N’Roses előzenekara is fellép

Az ország legboldogabb fesztiválján a...

A BOLDOGkisfalud Feszt egy családias hangulatú, élhető léptékű kisrendezvény, ahol zene, színház, irodalom és képzőművészet fonódik össze a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A Budapest Arénában végleg elbúcsúznak Az Őrült Nők

Tíz év és majd' ötszáz előadás után végleg elbúcsúzik a színpadtól az elmúlt évtizedben legendássá vált színházi produkció, Az Őrült Nők Ketrece, Alföldi Róbert rendezésében, a főszerepekben Stohl Andrással és Hevér Gáborral. A kultikus darabot október 4-én, a Budapest Arénában láthatjuk utoljára, s ezzel az...

Hölgyeim és uraim, a színpadon Sir Tom Jones!

Legnagyobb slágereivel és a Defy Explanation turnéjával érkezik az MVM Dome-ba az idén 84 éves legenda, aki több mint hat évtizedes pályafutása során olyan örökzöldekkel ajándékozott meg bennünket, mint a It’s Not Unusual, Delilah, She’s A Lady vagy a Sexbomb.

Vigyétek el őket lassúzni! Filmmel, koncerttel és lemezzel ünnepel az idén 20 éves Kiscsillag

Egész estés filmmel, nagyszabású koncerttel, valamint válogatáslemezzel és új dalokkal ünnepel az idén 20 éves Kiscsillag, Lovasi András (Kispál és a Borz) és Leskovics Gábor (Pál Utcai Fiúk) közös zenekara.

Nyuszi, hopp: indul a Vasúttörténeti Park 2025-ös szezonja

Húsvéthétfőn koncertekkel, előadásokkal nyitja meg idei szezonját a Vasúttörténeti Park.
Új koncertek