Bajba jutott zenészek jelentkezését várja a Fábián Juliról elnevezett alapítvány

2019/06/04  ·   Jószolgálat   ·  koncert.hu, MTI

Első alkalommal hirdette meg pályázatát a nehéz helyzetben lévő zenészek támogatására a Fábián Juli Alapítvány.

Fotó: Fábián Juli Alapítvány

Fábián Juli 2017. december 16-án hunyt el rákbetegségben. Az énekesnő, dalszerző, dalszövegíró 37 éves volt. A szakma és a közönség által az egyik legtöbbre tartott magyar díva 2007-ben és 2008-ban a Montreux Jazz Voice Competition legjobb nyolc énekese közé jutott. Fábián Juli a dzsessz és a pop műfajában számos sikeres produkció részese volt: szerepelt az Erik Sumo Bandben, a Barabás Lőrinc Eklektricben, de készített lemezt a Fábián Juli Jazz Riff-fel, Sárik Péter zongoristával és Zoohackerrel is.

A róla elnevezett alapítvány tavaly indult, számlájára került a 2018 májusában egykori zenésztársai és barátai által a Budapest Parkban tartott emlékkoncert bevételéből befolyó pénz.

"Elsősorban a könnyűzene és a dzsessz területén működő, egészségügyi és/vagy szociális okokból vészhelyzetben, válságban lévő, rászoruló zenészek, zenei előadóművészek, oktatók, zeneszerzők és a zenei produkciókban közreműködő egyéb szakemberek jelentkezését várjuk" – tudatta Szepesi Mátyás, az Alapítvány kuratóriumának elnöke hétfőn az MTI-vel.

A pályázat azokat a zenészeket célozza, akiket szociális és/vagy egészségügyi élethelyzetük, egészségkárosodásuk vagy korral kapcsolatos problémáik tartósan vagy ideiglenesen akadályoznak művészetük gyakorlásában. A támogatásra szoruló művészek mellett azok jelentkezését is várják, akiknek bármely okból segítségre van szükségük a betegút menedzselésben.

A beérkező kérelmeket a Fábián Juli Alapítvány mellett működő Tanácsadó Testület bírálja el a határidőt követő harminc napon belül. A formanyomtatványt nem igénylő beadványban a személyes adatokat, valamint a kérelem rövid indoklását és a szükségesnek tartott összeget kell feltüntetni.

A jelentkezéseket emailen várják június 30-ig a palyazat@fabianjuli.hu címre. Az esetleges kérdéseket az info@fabianjuli.hu címre küldhetik az érdeklődők.

A következő pályázati kiírást szeptemberben teszik közzé.

Fábián Juli, alapítvány, jótékonyság, pályázat

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek