Eladó a STRAND Fesztiválon készült, nagyon balatonos közösségi alkotás!

2020/12/18  ·   Jószolgálat   ·  koncert.hu

December 20-án, a Jónak lenni jó! Műsorának egyik kiemelt tételeként lehet majd licitálni a legnagyobb balatoni festményre, amelyet a MOL Nagyon Balaton felkérésére augusztusban a fiatal képzőművész, Labrosse Dani képzőművész a STRAND Fesztivál közönségével közösen készített.

Eladó a STRAND Fesztiválon készült, nagyon balatonos közösségi alkotás!

Labrosse Dániel "félig magyar, félig francia, teljesen koffeinfüggő" képzőművész. Kiskora óta festőnek készült, 16 évesen félbehagyta a tanulmányait és autodidakta módon tanulta meg a ma is használt technikáit. 19 évesen a londoni Tate Modern mutatta be az egyik illusztrációját, azóta számos hazai és külföldi kiállítása is volt.

Az alkotómunka Zamárdiban zajlott, nagy érdeklődés övezte: tömegével érkeztek a jelentkezők, akik részt akartak venni a hatalmas kép elkészítésében. Az alkotó előzőleg már megrajzolta a Balaton alakjára épülő kép körvonalait, amit a helyszínen együtt festett ki a közönséggel.

"A Balatonról mindig az jut eszembe, hogy mennyi különféle ember látogatja minden évben. Ezt akartam felidézni a grafikával" – mesélte Labrosse Dani.

"Bízom benne, hogy olyan gazdára talál, aki ki is tudja állítani a hatalmas alkotást, de ennél is fontosabb, hogy minél magasabb áron kelhessen el, hiszen a teljes bevételt az Együtt az Autistákért Alapítványnak ajánljuk fel" – mondta el Lobenwein Norbert, a MOL Nagyon Balaton alapítója. 

A 10 x 2 méteres, 10 darabból álló mű alkotófolyamatáról– kikiáltási ára 2 millió Ft – werkfilm is készült:

 Az adománygyűjtésről további információk itt!

 

STRAND Fesztiválon

Képtár

  • Eladó a STRAND Fesztiválon készült, nagyon balatonos közösségi alkotás! kép 87132
  • Eladó a STRAND Fesztiválon készült, nagyon balatonos közösségi alkotás! kép 87133
  • Eladó a STRAND Fesztiválon készült, nagyon balatonos közösségi alkotás! kép 87134
  • Eladó a STRAND Fesztiválon készült, nagyon balatonos közösségi alkotás! kép 87135
 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek