Vasárnap este a NEMADOMFEL Együttes Karácsonyi Nagykoncertje lesz az Akváriumban

2021/12/08  ·   Jószolgálat   ·  koncert.hu

A NAF 2021. december 12-én ismét szeretné megtölteni az Akvárium Klub nézőterét – fergeteges hangulattal, jókedvvel, igényes zenei produkciókkal.

Vasárnap este a NEMADOMFEL Együttes Karácsonyi Nagykoncertje lesz az Akváriumban

Nemadomfel Együttes egy olyan integrált zenekar, amelyben a szólisták kivétel nélkül sérült (mozgáskorlátozott, értelmileg akadályozott és látássérült) előadók. Az együttes a Down Alapítvány Művészeti Műhelyéből nőtt ki, ahol már hosszú évek óta énekeltek, s színházi darabokat mutattak be közösen az ottani előadókkal. 2002-re kialakult egy olyan baráti és alkotó közösség, amelynek értelmileg akadályozott tagjai mind kiemelkedő zenei és előadói képességekkel rendelkeztek. Azóta rengeteg fellépésen vannak túl, ráadásul nem csak itthon töltötték meg a sportcsarnokot többször is, de turné keretében jártak Kínában, Svájcban, Németországban és Erdélyben is.

A csapat rutinos zenészekkel, valamint professzionális hang- és fénytechnikával dolgozik, mely lehetővé teszi, hogy bármilyen színpadon, sztárelőadók mellett is megállják a helyükett. Repertoárjukban saját szerzemények s ismert klasszikus slágerek is megtalálhatók. Színvonalas zenéjükkel, elgondolkodtató dalszövegeikkel, őszinte lelkesedésükkel és az elmaradhatatlan „nemadomfel” életérzéssel mindenhol emlékezetes élményt nyújtanak a nagyérdeműnek – s ez így lesz most vasárnap is az Akváriumban.

Aki már egészen biztosan ott lesznek az Erzsébet téren:
  • Kárpáti Dódi (QUIMBY)
  • UNISEX Együttes
  • Oláh Marci
  • VILLON TRIÓ
A részletes program:
11.00-17.00 Hello Piac Karácsonyi Vásár
18.00-19.00 Kárpáti Dódi zenekara 
19-00 órától NEMADOMFEL koncert sztárvendégekkel
A koncert keretében bemutatkozik az új NEMADOMFEL Tánckar, az együttes vadonatúj dalaira készült koreográfiákkal! Belépőjegyek kizárólag ONLINE vásárolhatók meg itt.
NEMADOMFEL Együttes, karácsony, Akvárium, Kárpáti Dódi, UNISEX, Oláh Marci, VILLON TRIÓ

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek