2021 második felére várják az élőzene talpra állását

2020/10/05  ·   Karanténban a világ   ·  koncert.hu

A Dalszerző az élőzenével foglalkozó szaklap, a Pollstar állapotfelmérő cikkét szemlézte.

2021 második felére várják az élőzene talpra állását

Felhívjuk a figyelmet, ez nem járványügyi előrejelzés: szakmabelieket kérdeztek arról, mit gondolnak  a dologról – fontos, hogy elég nagy merítést használtak a kérdezők: 1350 amerikai zeneipari szakembertinterjúvoltak meg.

A válaszolók többsége (55%-a) 2021-re várja az élőzene talpra állását, visszatérését a teljes kapacitáshoz. Ezen belül a legtöbben inkább az év második felét tartják reálisnak. Azért van még 31%, akik szerint 2022 előtt erre nem lehet számítani, 15% pedig bevallotta, hogy fogalma sincs (mi ebbe a részbe tartoznánk, ha minke is megkérdeztek volna).

Ami az élőzene jövőjét illeti, a legtöbben (válaszonként 80-90%) úgy látják, hogy a következő intézkedéseket mindenképpen be kell vezetni:

  • készpénz- és érintésmentes technológiák,
  • intenzív fertőtlenítés,
  • a vendégek szűrése (ez vajon mi...);
  • 72% szerint a helyszínek kapacitását is jelentősen csökkenteni kell.
  • 39% úgy látja, hogy a közönség nagyobb szeparációját lehetővé tevő, továbbá a bevételeket is növelő VIP-k, privát területek széles körben el fognak terjedni.

Ha valaki mindezek után búsulásra adná a fejét, a Dalszerő idézi a cikk záró gondolatát:

“Az élőzenének az elmúlt évtizedekben bőven kijutott ilyenekből: tömegirányítás, időjárási katasztrófák, technológiai változások, gazdasági válságok, terrorfenyegetés, változó törvényi környezet. Ezeknek a kihívásoknak az élőzene mind megfelelt. A mostani válság semelyik korábbira nem hasonlít, de ezt is túl fogjuk élni.”

Ámen.

 

Dalszerző, koronaválság, zeneipar, Pollstar, USA

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek