A koncerteken is kötelező lesz maszkot viselni?

2020/09/18  ·   Karanténban a világ   ·  koncert.hu

A Magyar Közlöny friss számából kiderült, hogy az új szabályozás hétfőtől lép életbe – tájékoztat a 24.hu.

Fotó: Thiago Miranda/Pexels

A vendéglátó üzleteknek 23 órától reggel 6-ig  zárva kell lenniük, ez idő alatt csak az elvitelre szánt étel megrendelésére és átvételére, valamint a vételár megfizetésére van lehetőség.

Zenés-táncos rendezvény – függetlenül attól, nyilvános-e vagy sem – továbbra is csak abban az esetben tartható meg, ha a jelenlévők létszáma (a személyzettel együtt) egy időben nem haladja meg az 500 főt. A rendezvény helyszínén – az ott foglalkoztatottak kivételével – 23 órától reggel 6-ig tilos tartózkodni.

"A 6 évesnél idősebbeknek kötelező a száj és az orr eltakarása a tömegközlekedési eszközökön, üzletekben, bevásárlóközpontokban, színházi előadásokon és koncerteken, illetve a mozikban a közönség soraiban, a múzeumokban, a levéltárakban, a postákon, valamint a közigazgatási szervek ügyfélszolgálatain, továbbá a kórtermek kivételével az egészségügyi intézményekben" írja a lap.

Átolvastuk a Magyar Közlönyt, ott szó szerint az van, hogy:

Nincs szó szabadtérről vagy zárt helyiségről... akár úgy is értelmezhetjük, hogy innentől fogva kell. Viszont, az is érdekes, hogy egy-egy helyet miként aposztrofának, mert ha mondjuk vendéglátóhely, akkor ott a vendégeknek nem kötelező...

 

Magyar Közlöny, maszkviselés, zenés-táncos rendezvények

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek