Menopauza

A szektor úgy készül, hogy ötmillió beoltott után a koncertek is zöld utat kapnak

2021/05/18  ·   Karanténban a világ   ·  koncert.hu

A Music Hungary Szövetség szeretne némi COVID-biztos segítséget adni fellépőknek, stábtagoknak, szervezőknek és rendezőknek az induláshoz.

 Quang Anh Ha Nguyen fotója a Pexels oldaláról

A szövetség közleménye szerint az ajánlások figyelembevételével a fent efelsoroltak nagyobb eséllyel kerülhetik el azt, hogy saját elővigyázatlanságuk miatt megbetegedés forduljon elő, ami miatt akár fellépéseket is le kelljen mondani. Utóbbi eset a produkció más tagjait, rendezőit is hátrányosan érintheti anyagilag.

Fontos hangsúlyozni, hogy az alábbi útmutatások csupán ajánlások a Music Hungary Szövetség részéről, nem a Kormány vagy az Operatív törzs hivatalos állásfoglalása.

Pár alapvető információ a járvány terjedéséről

  • A koronavírus elsősorban levegőben terjed, hosszabb beszélgetés, éneklés megkönnyíti a fertőzést. Tárgyak érintésével kevésbé terjed ez a vírus.
  • Aki megkapta mindkét oltást, ha – bár erre nagyon kicsi az esély – meg is fertőződik, akkor is nagyon nagy valószínűséggel súlyosabb következmények nélkül esik át a betegségen, és ugyan nem kizárt, de radikálisan csökken a valószínűsége annak, hogy másokat megfertőz.
  • Aki nem kapott oltást, de átesett a fertőzésen, annak a védettségére vonatkozóan még nem áll rendelkezésre elegendő információ.
  • Aki nem kapott oltást és nem is esett át a fertőzésen, a többieknél sokkal nagyobb mértékben van kitéve a fertőzésnek és annak, hogy maga is – akár tünetmentesen – megfertőz másokat.
  • A járvány jelenleg ugyan kis mértékben visszaszorulóban van itthon, de a következő hullám csak további oltásokkal és az elővigyázatosság fenntartásával kerülhető el vagy enyhíthető.

A legalapvetőbb dolgok, amelyekre mindannyian odafigyelhetünk:

  • Maszkviselés, távolságtartás, kéz- és arcmosás, helyiségek és járművek rendszeres szellőztetése.
  • Ha COVID-fertőzés tüneteit véljük felfedezni, maradjunk otthon.

Koncert előtt – szervezőknek

  • Csak olyan szerződést írjatok alá, ami nem kötelez az aktuális járványügyi szabályoknál szigorúbb feltételekre. Amennyiben a rendelkezések változnak, automatikusan érvényes lesz a fellépésre is, ha az aktuális rendelkezéseket veszitek alapul.
  • Kérheted, hogy a technikai stáb, minden zenész, szervező és ott dolgozó hordjon maszkot a fellépés előtt, alatt, után, ám ez közös megegyezés kell legyen.

 Koncert előtt – fellépőknek, stábtagoknak (próbák, utazás)

  • Javasoljuk, hogy a védettséggel még nem rendelkezők, a maguk, művésztársaik és nem utolsó sorban a produkció munkatársainak érdekében végeztessenek PCR-tesztet, majd akkor és addig menjenek közösségbe, ha az negatív, illetve ameddig az érvényes.
  • A próbákon is mindenki tartsa be a higiéniai ajánlásokat, lehetőleg fertőtlenítse a hangszerét, eszközeiket, főleg, mielőtt beviszi egy klubba vagy fesztiválra.
  • Legyen nálad kézfertőtlenítő és/vagy fertőtlenítő törlőkendő, akár kesztyű is.
  • Közös buszban utazáskor javasolt a maszk viselése és a gyakori szellőztetés. Utazás előtt és után pedig javasolt a buszt kifertőtleníteni, különös tekintettel a kapaszkodókra, biztonsági övekre, kilincsekre.
  • Mindenki szívesen használja a saját eszközeit, hangszereit, mikrofonjait, és ez a járvány ideje alatt kiemelten javasolt is.

 A koncert – szervezőknek

  • A backstage-be a fellépő művészeken és a produkcióban dolgozókon kívül más ne menjen, a közeli hozzátartozók is lehetőleg kívül tartózkodjanak.

 A koncert – fellépőknek, stábtagoknak

  • Amíg a járványveszély életben van, a zenészek lehetőleg kerüljék a közönséggel való érintkezést a stage divingtól kezdve a közös fotózásig vagy a merch árusításáig.
  • Érdemes a közönség és a színpad közti árkot / távolságot növelni, kordonnal biztosítani.
  • Éneklés közben sokkal erőteljesebben távozik a lehelet, ezt a mikrofonoknál, fertőtlenítésnél, távolságok kimérésénél mindenképp vegyétek számításba.

 Koncert után

  • Fertőtlenítsétek a hangszereket, eszközöket.
  • A fellépőruhát, munkaruhát érdemes egyből kimosni.

 

Az ajánlást összeállította a Music Hungary Szövetség munkacsoportja.

Szakmai lektor: Dr. Falus András immunológus

 

Fertőzéstől félnek az operaház művészei a maszk nélkül tartott próbák miatt

Music Hungary Szövetség, covid, koncertszervezés, ajánlás

 

 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek