Menopauza

A Tankcsapda adja az első két magyar autós koncertet

2020/05/19  ·   Karanténban a világ   ·  koncert.hu

Arról már mi is beszámoltunk, hogy Dániában volt már ilyen kezdeményezés, de más országokból is olvastunk tudósításokat, emlékeink szerint valamelyik Balti-államból jött a híradás. Most itt az első magyar autós buli, sőt: egyszerre mindjárt kettő!

A Tankok turnébusza

A Blikk írta meg, hogy május 29-én Debrecenben, május 30-án pedig Székesfehérváron tartanak élő dalpremiert a Tankok– amelynek keretében a közönség kocsikban ülve nézheti, ahogy a zenészek a színpadon zúznak, hasonlóképp, mint egy autósmoziban...

Ezeken az autós mozis bulikon az összes érvényben lévő egészségügyi szabályozást betartják majd, és az új dal mellett természetesen több régi nótát is eljátszanak  – körülbelül egy bő órányi műsorra lehet számítani – írja a bulvárlap. Debrecenben a repülőtéren zúznak a rockerek, méghozzá egy körszínpadon, és nagyjából 600 autó fér majd el a helyszínen. Ehhez képest Székesfehérváron picit szolidabb lesz a buli: ott nem lesz körszínpad, és csak 300 kocsi a terület befogadóképessége. A tervek szerint egyébként a produkciót interneten keresztül is követhetik a rajongók.

A további részletekről a zenekar Facebook-oldalán lehet tájékozódni.

És hogy mi ez az új dal, amelyhez a premier fűződik, sajnos nem tudjuk megmutatni, reggel még élt a link, de most ez történik, ha rákattintunk (kétezren azért meg tudták nézni):

 

 

Dániában az autós mozik példájára autós koncerteket tartanak

Dániában az autós mozik példájára autós koncerteket tartanak

Dániában sem lehetségesek a tömegrendezvények, de egy dán város kreatív módon megkerülte az érvényben lévő rendelkezéseket.
 
Tankcsapda, autós koncert

 

 

Szólj hozzá!


15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek