Menopauza

Dániában az autós mozik példájára autós koncerteket tartanak

2020/05/01  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Dániában sem lehetségesek a tömegrendezvények, de egy dán város kreatív módon megkerülte az érvényben lévő rendelkezéseket.

Dániában az autós mozik példájára autós koncerteket tartanak

Percek alatt elfogyott 500 jegy, amikor mindössze hat nappal az esemény előtt bejelentették a Mads Langer dán énekes-dalszerző drive-in koncertjét. Ez volt a bevezető, mondhatni tesztkoncertje a tervezett rendezvények sorozatának Aarhus külterületén, a sietve felépített színpadon. Másnap az egész egy autós mozivá alakult át...

"Sok koncertet játszottam az életemben, de ilyet még soha" – mondta Langer a színpadon. A hangot egyébként egy FM rádión keresztül továbbították az autókba. A koncert résztvevőinek lehetőségük volt arra is, hogy kapcsolatba lépjenek az előadóval a Zoom segítségével.

A rendőrség is elégedett volt a közönséggel, állítólag a koncert után fél órával már senki sem tartózkodott a "küzdőtléren", és közben sem kellett eljárniuk senki ellen.

Na, itthon ki lesz az első? :)

A hír forrása

autós koncert, társadalmi távolságtartás, autós mozi, Dánia

Képtár

  • Dániában az autós mozik példájára autós koncerteket tartanak kép 83831
  • Dániában az autós mozik példájára autós koncerteket tartanak kép 83832
  • Dániában az autós mozik példájára autós koncerteket tartanak kép 83834
 

 

Szólj hozzá!


A zenekar szívverése: tisztelgés a basszerosok előtt

A zenekar szívverése: tisztelgés a basszerosok előtt

A zenei világ figyelme a basszusgitárosokra irányult, miután a Sky Arts bemutatta a háromrészes Greatest Basslines című dokumentumfilmet. A november...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...
Új koncertek