Dániában vasárnaptól nem lehet koncertre menni

2021/12/21  ·   Karanténban a világ   ·  koncert.hu, MTI

A rekordszámú koronavírus-fertőzött és az omikron variáns megjelenése miatt Dániában bezárják a kulturális létesítmények túlnyomó részét és tovább korlátozzák az éjszakai életet.

Fotó: ndtv.com

Be kell zárni egyebek mellett a színházakat, a mozikat, a koncerttermeket. A kormány kérni fogja más intézmények – így a vidámparkok, a kongresszusi termek és a múzeumok bezárását is. A korlátozások egyelőre négy hétig lesznek érvényben.

Dániában szeptember 10-én oldották fel az összes korlátozást, majd november elejétől alkalmazzák a védettségi igazolványt, a múlt héten viszont ismét bevezették a korlátozások első sorozatát. Azt kizártnak tartják, hogy a 2020 tavaszához hasonló országos karantént rendeljenek el.

via Magyar Narancs

Mindeközben Olaszországban: a Garda-tó városainak polgármesterei kedden úgy döntöttek, lemondják a szokás szerint újév első napján tartott tóba ugrást. Rómában már lemondták az összes karácsonyi és szilveszteri nyilvános eseményt, ünneplést, koncertet. A szórakozóhelyek és a vendéglátás a kormány december 23-ra ígért bejelentéseire vár, amelyek esetleges újabb korlátozások bevezetését jelenthetik.

„Minden lemondott esemény jobb, mint egy elveszett élet. Jobb most lemondani az összejövetelt és később ünnepelni, mint most ünnepelni és később gyászolni” – idézte Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO vezetője szavait a Portfolio.

 

Dánia, covid, korlátozások

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek