Egy éve nem voltam ilyen boldog – tesztbuli volt Amszterdamban is

2021/03/08  ·   Karanténban a világ   ·  koncert.hu

1300 fő részvételével – és helyi dj-k közreműködésével – kísérleti bulit tartottak szombaton az amszterdami Ziggo Dome-ban – számolt be az Euronews.hu.

Egy éve nem voltam ilyen boldog – tesztbuli volt Amszterdamban is

Vizsgálták azt is, hogy a közös éneklés során a résztvevők mennyi nyálcseppet bocsátanak ki a környezetükbe. Ezt úgy követték, hogy (nyilván nem mérgező) fluoreszkáló italt itatnak a résztvevőkkel, akik énekléskor így színes cseppeket bocsátottak ki.

A szombati rendezvény résztvevőit öt 250 fős, valamint egy 50 emberből álló „buborékra” osztották, és minden csoportra különböző szabályok vonatkoztak. Voltak például, akiknek szájmaszkot vagy arcpajzsot kellett viselniük, másoknak viszont nem, s ugyanez vonatkozott a távolságtartásra is. A rendezvényt egy beszédes nevű (Back To Live) kísérletsorozat részeként engedélyezték, amellyel a holland kormány azt szeretné felmérni, a koronavírus-járvány közepette lehetséges-e nagy létszámú biztonságos rendezvényeket tartani.

A rendezvény előtt a résztvevőket koronavírus-tesztnek vetették alá, amit néhány napon belül megismételnek. (A tesztelés során 11 pozitív eredmény született, őket természetesen nem engedték be a terembe.) A koncertteremben is voltak gyorstesztelések, és a táncolók testhőmérsékletét is folyamatosan mérték. Ráadásul mozgásérzékelőt is kaptak, hogy követhető legyen, a buli alatt kikkel kerültek kapcsolatba.

"Egy éve nem voltam ilyen boldog. Jó a sör, itt vagyunk, mi kell még!" – lelkendezett egy férfi, és lelkesedését maximálisan átérezzük, főleg, ha a videót is megnézzük... A szombati táncos buli után vasárnap André Hazes jr. koncertjére gyűlhettek össze a népek, a héten pedig két próbafesztivált is szerveznek – az összes eseményre pillanatok alatt elkeltek a jegyek.

 

Hollandia, Amszterdam, tesztkoncret, Ziggo Dome, Back to Live

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek