Egy tucat gondolat Csernus dokitól a koronadepi ellen – zenészeknek és nemzenészeknek egyaránt

2021/01/24  ·   Karanténban a világ   ·  koncert.hu

A Papageno.hu idézte Jonas Kaufmann, aki azt mondta, hogy nagyon sok kollégája van bajban, és tud olyan esetekről is, ahol az érintettek az öngyilkosságot választották, mert nem látták a jövőt maguk előtt.

 Renda Eko Riyadi fotója a Pexels oldaláról

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek számára fenntartott, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Olvasd  el ezt az oldalt! Amennyiben más ember állapotát véled aggasztónak, ezt az oldalt ajánljuk a figyelmedbe..

Az állítását igazoló, összefoglaló statisztikákat nem láttunk  – most éppen mindenki másfajta adatokra figyel –, azt viszont olvastuk például, hogy a török zenészek egyesülete szerint Törökországban körülbelül 100 (!!!) zenész követett el öngyilkosságot  azóta, hogy az ország megelőző intézkedéseket vezetett be a COVID-19 járvány ellen márciusban...Ezt még olvasni is borzasztó.

A nagy sztárok a para egyik részét (egzisztencia) meg tudják oldani azzal, hogy amit lehet, pénzzé tesznek – most éppen a Metallica producere adta el több tucat dal jogait, és mi is  megírtuk, hogy mások is ehhez a megoldáshoz nyúltak. Hogy aztán a koncertek és a közönség hiányát hogy élik meg, az már egészen más dolog – valljuk be, az online események max. enyhe nyugtatónak és a zenészek anyagi problémáinak enyhítésére alkalmasak.

A minket, földi halandókat illető helyzet sem túl vidám – erről meg azt olvastuk, hogy a vírushelyzet mennyiségében és időtartamában is megnövelheti a téli depressziósok számát, sőt, szélsőséges esetben poszttraumás stresszt is okozhat a koronavírus miatti pánik. Ha levágjuk a szélsőségeket a problematikáról, a középen megmaradó résszel sem vagyunk különösebben boldogok.

"Az év végén még az egész világ abban reménykedett, hogy az oltás véget vet a járványnak és a lezárásoknak. Ehelyett azzal kell szembesülnünk, hogy továbbra is minden bizonytalan, nem lehet tervezni, a korlátozó intézkedések pedig egyre több országban szigorodnak, miközben a többségnek már nagyon elege van és szabadságot, biztonságot szeretne" – írja az egyik fent idézett cikkben a 24.hu. 

Az egyik füledbe az ömlik, hogy a világ politikusainak gyíkembereinek titkos szövetsége a járvánnyal manipulál téged és komoly érdeke fűződik ahhoz, hogy félelemben élj (plusz gyógyszerlobbi), és azonnal nyisson ki minden, a másik füledet pedig azok a hírek rágják, amelyek szerint mindmeghalunk. (És azonnal nyisson ki minden.) Kevesebbtől is megkattantak már.

Kézenfekvő, hogy a koronatébolyban felkeressünk egy szakembert – s noha interjút nem adott nekünk, a kiadó a rendelkezésünkre bocsátotta Dr. Csernus Imre legújabb, "karanténos" könyvét, ebből szemezgettünk. Ultra leegyszerűsítve (de tényleg abszolút dióhéj – van még vagy 270 oldalnyi szöveg hozzá) a járványhelyzethez való attitűdjét, az jön ki, hogy

→ annak, aki e sorokat olvassa, három lehetősége van: 1. vagy nem kapja el (egyelőre vagy soha), 2. vagy elkapja, és a.) túléli, b.) nem éli túl.

→ Akinek eddig is hiteles, hazugságoktól mentes alapokra épült az élete, nem parázik, vagy legalábbis nem annyira; bajban azok lehetnek, akiknek a lezárások előtti hedonizmus azt a cél szolgálta, hogy egy pozdorja lappal letakarja élete hiátusait.

Kontextusából kiemelve a következő gondolatokat osztjuk meg a Doki sorai közül, azzal a szándékkal, hogy ha már túl sok jó hírt nem is tudunk hozni az élő zenét, a koncerteket és a fesztiválokat illetően, legalább valamit tegyünk annak érdekében, hogy mire újra visszatér az élet, ne mentális toprongyként zombuljunk be az első lehetséges buliba.

Nem kell egyetérteni, nem kell szabályként értelmezni – gondolatébresztőnek, reméljük, megfelel.

Mindig érhet veszteség, amit gyász és elfogadás követ, de ez a dolog abban a pillanatban nincs ott. Hogyha pedig nincs ott, akkor miért ne érezném jól magam?Miért ne érezném lazán magam?

Sokan mondják, akik olyan iparágban dolgoznak, amit a járványhelyzet nagyon hátrányosan érint, hogy nekik elég nehéz optimistán hozzáálni a történésekhez. Holott mi a legrosszabb, ami történhet, ha megszűnik alattad a munkahely? Zsíros kenyeret fogsz enni? És akkor mi van?

Ezt a helyzetet csak úgy lehet derűsen és sikeresen túlélni, ha elfogadod: te mindent megteszel, hogy megvédd magad a fertőzéstől, aztán ha mégis megkapod, akkor vagy túléled, vagy nem.

Valahol azt olvastam, hogy a búvalbéleltség sokkal több energiát éget el egy emberben, mint  a mosoly. Nem tudom, ezt hogyan mérték meg, talán az izmokra elektródákat tűztek, de én is észrevettem, hogy amikor dühös vagyok meg szomorú, akkor összeráncolom a homlokom, és olyankor sokkal több izmom feszül meg, mint amikor mosolygok.

A rettegés egyszerűen felőrli az immunitást.

Most, a koronavírus idején kiderül mindenkiről, hogy milyen fából van faragva. A legtöbb embernek ez persze nem teszik, mert nem akar megméretve lenni. (...) Most viszont végre itt az alkalom, hogy feltegyem magamnak a kérdéseket, például azt, hogy szeretek-e itt lenni, ahol vagyok.

Persze, eljutni az önmagamba vetett hitig, az a csúcs. (...) Hogyha ez bekövetkezik, akkor a járvány után más minőségű életet fogunk élni. Már az jobb minőségű életet jelent, ha, mondjuk, 50 százalékkal intenzívebben figyelünk majd azokra, akik fontosak nekünk.

Ezt a járványt mindenki át akarja vészelni, és azon töri a fejét, hogy mi lesz majd utána, holott nem túlélni kellene, hanem átélni, megélni minden egyes napot.

Az Iron Maiden énekese, Bruce Dickinson és az akkori, Skunkworks nevű zenekara 1994-ben elment az ostromlott Szarajevóba, és december 14-én adtak egy koncertet. (...) Miután megérkeztek, álltak a depóban, és egy helyi csávó odaszólt neki: tudod, hogy téged most távcsővel néznek? Ő bólogatni kezdett: hát persze, elvégre én egy rohadtul nagy rockénekes vagyok, naná, hogy távcsővel néznek! Mire megmagyarázta neki az ottani csávó, hogy jó, jó, csak ez a  távcső, amin keresztül téged néznerk, rá van szerelve egy puskára!

A mentálhigiéné fejlesztésére történtek kísérletek, de akkor ez a vírus miért terít le minket ennyire? Azért, mert az igazi, belső változás valójában csak minimálisan következett be, és sokkal nagyobb hangsúlyt helyeztünk a  fogyasztásra meg a  racionális kivagyiságra. És ezt fogja a vírus, és kihasználja.

Ezzel a vírussal az is a problémánk, hogy láthatatlan ellenség, ezért nehéz vele konfrontálódni. De legalább megnézheted, mennyi erővel bírsz. (...) Nem az a kérdés, mikor mész el, hanem az, hogy milyen minőségű életet fogsz addig élni.

A választás lehetősége adott. Akárhogy tombol körülöttünk a  járvány, eldöntheted, hogy befeszülsz és még jobban elkezdesz aggodalmaskodni, vagy ugyanúgy nevetni fogsz, mint korábban.

 

 

 

 

 

Dr. Csernus Imre, koronavírus, depreszzió, életmód, bezártság, öngyilkosság

 

 

Szólj hozzá!


Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...
Új koncertek