Karanpéntek – Szőcs Renáta magyar dalokat énekel a kanapéján

2020/04/09  ·   Karanténban a világ   ·  koncert.hu

A Star Academy győztese azt meséli, utoljára akkor kapott ennyi gratuláló üzenetet, amikor megnyerte a TV2 versenyét.

Karanpéntek – Szőcs Renáta magyar dalokat énekel a kanapéján

#Karanpéntek néven új projektet indított Szőcs Renáta. Az énekesnő péntekenként 19 órától egy-egy új zenei videóval lepi meg a Facebookozókat. Az elkövetkezendő 5 hétben magyar örökzöldeket fog előadni, ezzel is támogatva a magyar zenét és annak hallgatását.

„Három hete vonultam önkéntes karanténba, akkor határoztam el, hogy egy kis örömöt szeretnék csempészni mindenkinek a szívébe, akit a négy fal közé zárt a koronavírus. Egy spontán ötlettől vezérelve a kedvenc dalaim éneklését videóra vettem és feltöltöttem a Facebookra. Nagyon meglepődtem és meghatódtam amikor megláttam, hogy milyen reakciókat váltott ki az emberekből: utoljára akkor kaptam ennyi gratuláló üzenetet, amikor megnyertem a Star Academy-t a TV2-n. Mindhárom eddigi videómat többszázezren nézték meg, a Facebook statisztikái szerint ráadásul több mint félmilliós elérést produkáltak. Ekkor döntöttem el, hogy nem hagyom abba, sőt szervezett formát adok neki: #Karanpéntek néven minden héten új dallal és videóval jelentkezem” – mesélte Szőcs Renáta.

 

Music Hungary Szövetség

A magyar zenészek az élőzenés fellépésekből szerzik jövedelmük több mint 60 százalékát

Azzal mindenki tisztában van, hogy a járvány egyik legnagyobb vesztesei a szórakoztatóiparban tevékenykedők. A 2020-as év bevételi szempontból akkor is mínuszos lesz, ha esetleg nyárra már feloldják a korlátozásokat, erről nincs információnk, csak optimizmusunknak adtunk hangot.
Szőcs Renáta, Karanpéntek, karanténkoncert, magyar dalok

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek