Producereket keres az Ocho Macho

2020/05/28  ·   Karanténban a világ   ·  Labancz Andrea

Miközben a kormányzat még mindig nem hajlandó megkegyelmezni a zeneiparban tevékenykedőknek, az érintettek egyre kreatívabb formákban próbálnak bevételhez jutni. A legújabb akció keretében te lehetsz az Ocho Macho zenekar producere... igaz, nem _úgy_, ahogy azt a Hajós-féle Dalfutárból megtanultuk.

Fotó: Ocho Macho Facebook

Kicsit kellemetlen nekünk ez a téma, és nehezen is kezdünk hozzá, mert jelen helyzetben mindenki mindenre érzékenyebben reagál. Nem ez az első alkalom, amikor olyan cikket írunk, amiben a zenészek gyakorlatilag könyörögnek egy kis bevételért, mert ahogy haladunk előre az időben – kivéve a rájuk vonatkozó törvényeket, amik megragadtak a kezdeti stádiumnál –, egyre inkább érezhető, hogy az előadóművészeknél (is) ürül a persely. Persze, tudjuk, látjuk és sajnos érezzük is, hogy több ezer honfitársunk van finiman szólva nem nyerő helyzetben, éppen ezért mindig hozzátesszük, hogy profilunknak megfelelően, mi csak a zenei érdekeltségekkel foglalkozunk.

A dolog így is épp elég szomorú, és nekünk is vannak kétségeink az ügyben, hogy mennyire veszi ki jól magát a közönségnél, ha egy zenekar pénzt "kér" a szintén bajban lévő embertársaitól, de még nem jutottunk dűlőre e tekintetben. Vegyük a jobbik verziót: idézd fel a pillanatot, akár többet is, ami az adott banda koncertjén megadatott neked, és kivételesen számold ki, mennyit ér neked, mert a legrosszabb esetben az is megtörténhet, hogy velük kapcsolatban nem lesz részed több ilyenben...

Szóval adott egy viszonylag jól működő zenekar – az Ocho Macho –, akik eddig elég szépen el voltak látva fellépésekkel. 2015-ben a Nagy-Szín-Pad! versenyét megnyerve jutottak el a Holland Eurosonic Fesztiválra, valamint az itthoni csúcsrendezvényeken is főműsoridőben szerepeltek, külföldi sztárok előtt. Igaz, közben eltelt öt hosszú év, és az akkori "felhájpolt" időszak lecsengett, de egy stabil rajongói bázissal a háttérben azért csak sikerült valamit elérni a koncertekkel.

Na ennek a zenekarnak született egy Facebook posztja, amiben egy rövid magyarázkodás után konkrétan arra kérik a rajongókat, hogy legyenek oly kedvesek néhány forintot átutalni a megadott bankszámlára. Persze, jobban hangzik az a megfogalmazás, hogy így te lehetsz a csapat producere, de sajnos a lényegen ez nem sokat változtat.

 

Azzal együtt, hogy elismerjük az Ocho Macho munkásságát és számtalanszor ugráltuk már végig koncertjeiket az országban, nekünk mégis kicsit visszás ez a dolog. Van ugye az egyszeri koncertre járó, zenét szerető ember, akinek elvileg nem kéne tudnia arról, hogy az adott művésznek mennyi pénze van, miből jön össze egy album vagy egy turnébusz vagy a hangszer a kezében, de ez a koronás válság szinte mindent felülírt, és így olyan dolokkal is szembesülünk, amikre eddig nem gondoltunk a bulikon tombolás közben. Mert nem volt rá szükség. Ugyanakkor, a másik oldalról nézve, nem túl szerencsés dolog közvetlenül készpénzt kérni olyan emberektől, akiknek talán még betevőre se jut.

Szerintünk az a feloldása a helyzetnek, hogy aki megengedheti magának és szívesen teszi: segítsen a  srácoknak, a többiek meg ettől függetlenül továbbra is érezzék magukat teljes jogú rajongónak, nem velük, nem a zenekarral van a baj, hanem a Covid 19 által előidézett, eddig sosem tapasztalt helyzettel.

És hát, igen, vannak hangok, amelyek azt mondják, itt az ideje, hogy elmenjetek dolgozni, de felhívjuk a hangok szíves figyelmét, hogy a zenekarosdi is munka, mégpedig nem is a könnyebb fajtából, ne kelljen már pontrendszert felállítani, kinek a melója ér többet: akinek baja van a zenészekkel, ne hallgasson több zenét, ne menjen több koncertre, mert abban a pillanatban, hogy a hangerő gomb felé nyúl, abban a pillanatban a haszonélvezője  a zenészek MUNKÁJÁNAK.

Nos, ezeknek a zenészeknek most nincs MUNKÁJUK, esetenként a pénzük is fogy, csakúgy, mint azoknak, akiket kirúgtak vagy fizetésnélkülire küldtek. Legyen már annyi szolidaritás mindenkiben, hogy ha segíteni nem is tud, nem cseszegetik, nem szól be a másiknak.

Ez egy olyan helyzet, amiben még SOHA nem voltunk. Rajtunk múlik, milyen tanulságot vonunk le mindebből,  de azt nyilván a zenészek is tudni fogják ezek után, hogy nincs második kör, ha jön egy másik vagy ehhez hasonló válság, fel kell készülniük a helyzetre, bár komplett rendszereket nem lehet a katasztrófára optimalizálni, de át kell gondolni a szerződéseket, a biztosítékokat, az érdekvédelmi szervezetek hatékonyságát és a megtakarítás kérdését is. Többekm között. De reméljük, ilyen helyzetre soha többé nem kerül sor.

 

Ocho Macho, producer, adakozás, adomány, próba, stúdiózás, videóklip, járvány, 2020

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek