Romániai kísérleti színházi előadások: egyetlen néző fertőződött meg

2021/06/11  ·   Karanténban a világ   ·  koncert.hu, MTI

A járvány miatt bevezetett távolságtartási előírások felfüggesztésével rendezett romániai kísérleti színházi és opera-előadások egyetlen résztvevőjénél mutatták ki utólag a koronavírus-fertőzést - közölte csütörtökön a Digi 24 hírtelevízió.

A fotó illusztráció (Pexels)

A Bukaresti Nemzeti Opera a Libera Musica című gálaműsort, a Bukaresti Nemzeti Színház Francis Veber Balfácánt vacsorára című vígjátékát, a Kolozsvári Román Opera pedig Charles Gounod Faustját tűzte műsorra a járványügyi korlátozások lazítását - a kijárási tilalom feloldását és a kültéri maszkviselési kötelezettség eltörlését - hozó első "szabad" hétvégén.

A bukaresti nemzeti színházban és operában, valamint a kolozsvári operában május 14-én és 15-én három előadást tartottak az ottani operatív törzs külön engedélye alapján, amely lehetővé tette a nézőtér 70 százalékának megtöltését.

A három előadáson részt vevő mintegy 1300 néző vállalta, hogy adataikat regisztrálják és 14 napig megfigyelés alatt tartják őket. A kulturális minisztérium tájékoztatása szerint a kolozsvári opera egyik nézőjénél az előadás után nyolc nappal mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Bár a nézőket arra kérték, hogy a megfigyelési időszak alatt kerüljék az érintkezést másokkal, a hatóságok az eltelt idő miatt azt feltételezik, hogy ő nem az operában fertőződött meg.

A bukaresti kulturális minisztérium szerint sikeresnek bizonyultak a nagyszámú - beoltott, a betegségen átesett vagy letesztelt - közönség előtt megtartott kísérleti előadások, ugyanakkor azt ajánlja a rendezvényszervezőknek, hogy egy-egy esemény előtt nyissanak több tesztelési pontot, vagy figyelmeztessék a beoltatlan vagy még nem teljes védettséggel rendelkező nézőket, hogy végeztessenek Covid-tesztet.

Egy kis pontosításra azért szükség van, mert az MTI mostani híre nem terjedt ki arra, hogyan történt mindez, noha korábban, az esemény beharangozásánál még szóltak róla: a kísérleti előadásokat távolságtartási és maszkviselési előírások felfüggesztésével rendezték, de a beltéri eseményekre  csak beoltottak mehettek be, így a bukaresti operaház 657 férőhelyes nagytermébe is. Ezzel együtt volt egy szabadtéri előadás is, arra már a beoltottakon kívül a betegégen átesettek és a negatív teszteredményt felmutatók is részt vehettek. A hír nem szól arról, hogy melyik típusú előadás után regisztrálták azt az egy fertőzött személyt.

A nálunk érvényes rendelkezések szerint minden fenti eseménytípusra csak védettségi igazolvánnyal rendelkezők mehetnek be, a tesztelés kérdése nincs napirenden.

 

 

Románia, kísérlet, színházi előadások, covid-teszt, vírus, fertőzés

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek