Menopauza

Változik a védettségi igazolvány érvényessége – lesz, aki csak 3 oltással mehet koncertre

2022/01/13  ·   Karanténban a világ   ·  koncert.hu, MTI

Február 15-étől az a 18 éven felüli minősül oltottnak, aki megkapta a koronavírus ellen a harmadik oltást, valamint az, aki két oltást kapott és a másodikat hat hónapon belül – közölte Gulyás Gergely a mai kormányinfón.

A fotó illusztráció (Teddy Yang/ Pexels)

"A legfrissebb, csütörtök reggeli adatok szerint 3,3 millió ember vette fel a harmadik oltását, ami azt jelenti, hogy 1,9 millió oltott ember nem jutna most oltási igazolványhoz, mivel hiába követték az ajánlást és vették fel korán a második adag vakcinát, egyelőre nem kérték a harmadikat. Ez a szám persze folyamatosan nőni fog a következő hetekben, hónapokban, ahogy egyre több magyarnak kerül azok közé, akik fél évnél régebben kapták meg az oltás második dózisát. Mivel pedig a második oltást felvevők száma azóta a 6 milliót is meghaladta, további százezreket fog érinteni a probléma." via Pénzcentrum

A 18 éven aluliaknál a két oltás elegendő.

"A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, a harmadik oltást négy hónap után lehet felvenni, de hat hónapon belül ahhoz, hogy az igazolvány érvényessége megmaradjon, mindenkinek fel kell vennie. A koronavíruson "átesettség fogalma" az omikron variáns után mást fog jelenteni; nem az átesettség, hanem az oltás jelent védettséget. Hozzátette: nem kell új igazolványokat kiadni, a QR-kód alapján lehet ellenőrizni az okmányt." (MTI)

Nagyon sokan nyár elején – hányadik hullám volt? – vették fel a második oltásukat, így a megadott határidőig letelik, vag ymár most letelt az a hat hónap, amikor még érvényes lenne a védettségijük, így, ha a kártyához kötött rendezvényre, koncertre mennének, ezt február 15. után már nem tehetik meg. Vagy oltás, a harmadik.

Ahogy az eddig már több esetben is megtörtént, a Magyar Közlönyben még megjelenhetnek pontosítások, értelmező részletek.

Megnéztük, hogy február 15-ig milyen nagykoncertekre lehet menni a mostani védettségivel:

01.14. Bagossy Brothers Company

01.22. Ákos

02.12. Bangó Margit 70

02.13. Hobo 77

Akinek megvan a jegye a február 15-i Bring Me The Horizon/A Day To Remember/Poorstacy/Lorna Shore koncertre, az jobb esetben rendelkezik már a 3. oltással, vagy szeptember 15. után kapta meg a másodikat... esetleg kétoltásos 18 éven aluli.

A Republic február 19-én lép fel az Arénában, a következőt üzenik a rajongóiknak:

"Kedves Barátaink! Türelmeteket kérjük pár napig továbbra is, míg a közlönyben megjelenik a határozat a ma elhangzottakról! Annyit elárulhatunk, van megoldásunk már arra, hogy senkinek ne kelljen eladnia a jegyét, és részt vehessen koncertünkön! Ma egész nap ezen dolgoztunk és sikerült ! Köszönjük, hogy velünk vagytok!"

Várjuk!

Annak, aki oltatni szeretne, a figyelmébe ajánljuk az alábbi információkat:

A kormány tájékoztatása és terve szerint szerint  januárban minden csütörtök és péntek délután, valamint szombaton lesz oltási akció a kórházi oltópontokon és a járásközponti szakrendelők oltópontjain. Ekkor előzetes időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval lehet menni oltásra. 

Oltási akció a kórházi és járásközponti oltópontokon:

  • 2022. január 13-14. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között
  • 2022. január 15. (szombat) 10-18 óra között,
  • 2022. január 20-21. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között,
  • 2022. január 22. (szombat) 10-18 óra között,
  • 2022. január 27-28. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között.
  • 2022. január 29. (szombat) 10-18 óra között, ezen felül a háziorvosok is folytatják az oltást a rendelési időben.

 

 

védettségi igazolvány, oltás

 

 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek