Vidéken már szolgáltathatnak zenét a vendéglátóhelyek

2020/05/26  ·   Karanténban a világ   ·  koncert.hu, MTI

Budapest kivételével a zeneszolgáltatást a vendéglátó üzletekben és a szálláshelyek vendéglátó helyiségeinek területén már nem korlátozzák a járványra vonatkozó rendelkezések.

Vidéken már szolgáltathatnak zenét a vendéglátóhelyek

Az aktív fertőzöttek (1436 fő) 41 százaléka budapesti, 59 százalékuk vidéki; az új betegek közül ötöt Budapestről, négyet Pest megyéből, kettőt-kettőt Nógrád és Zala megyéből, egyet-egyet Komárom-Esztergom és Veszprém megyéből regisztráltak. Országszerte 100 ezer lakosra 38 pozitív eset jut, Budapesten ez a szám 102, Zala megyében 92, Fejérben 88, Komárom-Esztergomban 81, Pest megyében pedig 41.

A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete levélben kérte Gulyás Gergelyt, a Miniszterelnökséget vezető minisztert annak pontosítására, hogy a vendéglátóhelyek megnyitására vonatkozó rendelkezés magában foglalja-e a zeneszolgáltatás lehetőségét.

Az MZTSZ alelnöke azzal adott hangsúlyt kérésének, hogy a zenészek munkavégzési lehetőségeinek elvesztése nagy gondot okoz, és kérte, hogy a kormány tájékoztatásában jelenjen meg a vendéglátóhelyi zenészfoglalkoztatás lehetőségének kimondása. Mint írta, a zeneszolgáltatás felszabadítása sok kollégának, különösen a cigányzenészeknek munkát és megélhetést jelentene.

A kérdésre adott pozitív válasz – a vonatkozó jogszabályok betartásával együttesen – megnyitja az elmúlt hónapokban jövedelem nélkül maradt zenészek foglalkoztatásának lehetőségét azok számára, akik nem koncert, fesztivál vagy más, a zenét mint főszolgáltatást nyújtó feltételek között folytatják tevékenységüket. Magyarán háttérzenélnek, már ha jól értjük...

Az ügy azért is aktuális, mert Budapest kivételével június 1-től a házasságkötés és a házasságkötést követő legfeljebb 200 fős családi rendezvény is megtartható vendéglátó üzletben vagy szálláshelyen, beleértve a zenés szolgáltatás biztosítását.

Magyarországon 45-50 ezer vendéglátóhely működik, negyedük Budapesten.

Zenét a szállodák, éttermek, kávéházak, pincészetek megközelítőleg 20-30 százaléka szolgáltat, ami 10-15 ezer foglalkoztatási helyet jelent.

Az ott fellépő muzsikusok többsége a nyári főszezonban jut stabil keresethez, az év többi szakában csökken a lehetőségek száma. A foglalkoztatás – a nyári szezon kivételével – jellemzően nem folyamatos, nem mindennapos. Néhány cigányzenét szolgáltató éttermet, szállodát leszámítva az alkalmi és a hétvégi zeneszolgáltatás a jellemző.

Az MZTSZ kéri és ösztönzi a vendéglátóhelyek tulajdonosait és vezetőit arra, hogy éljenek a zenészfoglalkoztatás most kihirdetett lehetőségével. A szakszervezet minden alkalmat megragad annak érdekében, hogy megfelelően tájékoztassa tagjait és az érintetteket.

A Music Hungary Szövetség tájékoztatása szerint már nem kell sokat várni a 200 főnél alacsonyabb létszámú rendezvények engedélyezésére – ezeken zenei tevékenység is folytatható majd. A szövetség a kormányhoz juttatta el a javaslatait, erről itt írtunk.

 

zeneszolgáltatás, vendéglátóhelyek, cigányzene, Music Hungary Szövetség

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek