33 év után új F.O. System-dal jelent meg

2022/12/10  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

Az F.O. System a ’90-es évek kultikus underground zenekara, akiknek egyetlen lemeze jelent meg és 1991-ben be is fejezték a közös zenélést, vagyis majdnem befejezték: mára már hagyomány, hogy évente egy koncerten találkoznak kitartó rajongóikkal. Így lesz ez január 28-án is: az Akvárium Klubban adják elő először élőben az új dalt.

 33 év után új dalt jelentetett meg az F.O. System

 A dal alapja egy, a nyolcvanas évek végi próbai kísérletezésből született:

„Az eredeti basszusgitár és dobötletek felhasználásával, valamint rengeteg új zenei ötlet, ritmika, harmónia és az énekdallam hozzáadásával készült 2022-ben. A szöveg is teljesen új, a jelenben íródott, a zenekarunk korosztályát is foglalkoztató érzésekről és gondolatokról” – árulta el a dalról Mátyás Attila

„A Mire vársz? egy zenei és stílus beli időutazás. A ’80-as évek hangulatából indulva, egészen napjaink modernebb hangzásáig” – tette hozzá.



A zenekar alapítói – Jerabek Csaba és Mátyás Attila – elárulták: habár az új dalnak egyelőre nem terveznek folytatást, a közös alkotómunka igazi élmény volt, a januári koncert pedig remek alkalom lesz arra, hogy végre közönség előtt is eljátsszák a dalt.

"Az FO egy jelenés, időnként feltűnik, majd elhalványul és soha nem bizonyos, hogy valaha még előtűnik-e újra” – fogalmazott a jövővel kapcsolatban Jerabek Csaba.

Az azonban már biztos, hogy január 28-án, az Akvárium Klub Nagy Halljában FO-történelmi pillanatot élhetnek át a rajongók, amikor először hangzik el élőben is a Mire vársz?.

A zenekar jelenlegi felállása:

Mátyás Attila - ének, gitár (1986-)

Jerabek Csaba - basszusgitár (1986-)

Földi Tamás - szintetizátor, gitár (2006-)

Geletey György - dob (2021-)

F.O.System, Akvárium, Jerabek Csaba, Mátyás Attila

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek