5 év betegséggel való küzdelem után itt az új Avril Lavigne-dal!

2018/09/20  ·   Klippremier   ·  Simonyi Éva

A “Head Above Water” az első, beszédes című dal a készülő új lemezről, amiben énekesnő a Lyme-kórral való küzdelméről mesél.

5 év betegséggel való küzdelem után itt az új Avril Lavigne-dal!

Avril a legutóbbi, 5 évvel ezelőtt megjelent Avril Lavigne című lemeze óta nem sokat hallatott magáról, csupán 1-2 alkalommal, például amikor 2013-ban a Speciális olimpiára írt egy dalt (Fly). Ezután 2 évvel, 2015-ben diagnosztizálták Lyme-kórral, ekkor visszavonult egy időre, és a gyógyulásra koncentrált.

Az új dalt egy szívhezszóló üzenet előzte meg, melyet az énekesnő múlt héten posztolt a rajongóinak:

“Köszönöm a türelmeteket, amit tanúsítottatok, miközben küzdöttem, és még mindig küzdök életem legnagyobb csatájában. Az első dal, amit megmutatok nektek, az a ‘Head Above Water’. Ezt a dalt írtam meg elsőként az ágyamból életem egyik legijesztőbb pillanataiban.”

“Egy este azt hittem, haldoklom és elfogadtam, hogy meg fogok halni. Az anyukám ott feküdt velem az ágyban, és a karjaiban tartott. Úgy éreztem, fuldoklom. Minden lélegzetvételnél imádkoztam: ‘Istenem, tartsd a fejem a víz felett’. Abban a pillanatban elkezdődött az új albumom megalkotása.”

Avril ezt a pillanatot egy “kiemelkedően spirituális élményként” írta le, amely elindította benne a dalírás folyamatát, amely végül a mostani dalhoz vezetett, melyet Travis Clark-kal közösen alkotott meg.

Az énekesnő honlapján új dala mellett felhívta a figyelmet a “The Avril Lavigne Foundation” -re is. Az alapítvány a Lyme-kórral, és egyéb súlyos betegséggel küzdőket támogatja anyagilag, illetve oktatással, bátorítással.

Forrás

 

 

Avril Lavigne, Lyme-kór, új album, Head Above Water

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek