A 10 év legemlékezetesebb pillanataiból válogatták össze a Paddy and the Rats új klipjének kockáit

2018/11/09  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

Kerek évfordulót ünnepel idén a Paddy and the Rats – a jeles alkalomból nagyszabású koncertkörútra indultak és egy friss nótával is előrukkoltak a zenészek.

A 10 év legemlékezetesebb pillanataiból válogatták össze a Paddy and the Rats új klipjének kockáit

A Paddy and the Rats tagjai számára 2018 több szempontból is mérföldkőnek számít: amellett, hogy a sorban ötödik, Riot City Outlaws című albumuk a Napalm Records gondozásában világszerte megjelent, a kiadó támogatásával nemzetközi szinten is még nagyobb figyelmet kaptak és lényegesen több koncertet adtak külföldön, mint ahogy azt a közönség a korábbi években megszokhatta tőlük. A csapat ráadásul idén kerek évfordulót ünnepel, mely a sok teendő ellenére sem merült feledésbe: október végén a zenészek jubileumi turnéra indultak, végigjárva az ország legnépszerűbb klubjait.

A jubileumi koncertsorozat a budapesti Barba Negrában zárul, ahol december 14-én és 15-én egy két estén át tartó szuperbulival koronázza meg 10 éves fennállását a zenekar. A dupla koncertre a banda kétféle műsorral készül: a Pirate Night névre keresztelt eseményen főként a kalózos, a Celtic Night alkalmával pedig az ír, folk punk nóták lesznek terítéken. A tematikus estek színpadképe is ennek megfelelően alakul, két külön világba kalauzolva a közönséget.

„December közepéig összesen tizennégy városban lépünk fel Magyarországon, hogy a közönséggel együtt, méltóképp megemlékezzünk az elmúlt 10 évről. Egy meglepetéssel is készültünk a rajongók számára: töretlen hűségüket egy új dallal szeretnénk megköszönni, amit egyébként a turné minden állomásán eljátszunk majd” – mondja Paddy.

A "Drunk and Fucked Up" című friss nótát, mellyel a zenészek a Paddy and the Rats 10 éves történetét igyekeztek összefoglalni, október 31-én, a kaposvári Hang-Ár Music Pubban hallhatta először élőben a közönség. Ez egyébként az egyetlen olyan szerzemény, amely biztosan elhangzik az országjáró körút összes koncertjén, annak ellenére, hogy a műsor állomásonként folyamatosan változik. A banda frontembere előzetesen még annyit ígért: a turné során legalább egyszer minden dalukat eljátsszák majd.

 

 

Paddy and the Rats, születésnap, Barba Negra, Drunk and Fucked Up, Pirate Night, Celtic Night

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek