A Gergők elrontották – vagy mégsem?

2021/03/19  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

Dánielfy Gergő színész-énekest a 2018-as DAL-ból ismerheti a nagyközönség. Most Rácz Gergővel írtak egy közös dalt.

A Gergők elrontották – vagy mégsem?

"Sokszor érzem azt, hogy elrontottam, mert korábban nem azt mutattam kifelé, amit szerettem volna. Most pedig már túl késő változtatni rajta… Ahogy beszéltem másokkal, ahogy elváltunk egymástól vagy, ahogy megnyilvánultam előtte. Ezeken a dolgokon agyalok. Vajon jól csináltam-e? Nem hiszem... – mondta Dánielfy Gergő a dalról. 

A zene és a szöveg is közös munka volt, ami a jelen helyzetben személyes találkozás nélkül készült el.

"Hálás vagyok a sorsnak, hogy megismerhettem Gergőt. Mielőtt jobban megismertük volna egymást, egy hosszabb telefonbeszélgetést hajtottunk végre. Meséltünk egymás életéről, ki hogyan élte meg a saját történeteit és miről is szól nekünk ez a dal. Nagyon jó beszélgetés volt. Rögtön megértettük, hogy mit szeretne a másik. Éppen ezért szerettem nagyon ezt a munkafolyamatot" – tette hozzá az énekes.

A videóklipet pedig az idei tél leghidegebb hétvégéjén forgatták Budapesten a srácok, ahová szinte az egész stáb Debrecenből érkezett, és még a klipben látható színpadot is magukkal vitték az emeletre, aminek a felpakolása is egész jó kis kihívás volt...

 

Dánielfy Gergő, Rácz Gergő, elrontottam

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek