A színész-zenész beszól a brit tudósoknak

2019/05/30  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

Az Ed Is On zenekar 2013 óta működik aktívan, a csapat frontembere, énekese és dalszerzője Tasnádi Bence, a budapesti Katona József Színház Junior Príma díjas színművésze. Brit tudósok című dala és a hozzá forgatott klip, egyfajta fricska a mindig cserélhető életformákra, melyek nagy mértékben befolyásolják a hétköznapjainkat.

A színész-zenész beszól a brit tudósoknak

Az együttes (további tagok: Várvölgyi Szabolcs – gitár, Szilágyi Márton – dob, Wolford Beni – billentyű) a 2013-as Talentométer tehetségkutatóján megnyerte a pop/rock kategória fődíját, majd elkezdtek ezerrel koncertezni és fesztiválozni. 2015 őszén megjelentették első nagylemezüket Velem csak a baj van címmel, 2016-tól pedig megújult hangzással és felállással koncerteznek. 2018-ban az Ed Is On Miatta című klipje különdíjban részesült a 3. Klipszemlén.

Az elmúlt hetekben a Brit tudósok című dalukhoz forgattak klipet, melynek készültét három fő elem befolyásolta.

"Rengetegen diétáznak a környezetemben, vagy tartják magukat valami szigorú étrendhez. Beszélnek is róla, hogy mit ehetnek, meg mit nem, sokat. Jelentős pénzeiket felemészti a hobbiszerű fogyókúrázás, én meg nem értem, mi köze van a pénznek a fogyáshoz" – mondja Tasnádi Bence. 

A dalt másodsorban az is befolyásolta, hogy Bence kezébe akadt nemrégiben egy életmód tanácsadási könyv, amit egy ismerőse olvasott.

"Meglestem az írót a könyv hátuljának belső borításán, és egy szétvarrt arcú, életkorát tekintve 50 és a halál közötti asszony próbált mosolyogni rám. Tényleg hinnem kéne annak, aki egy tucat plasztikai beavatkozás után arról magyaráz, hogyan legyek harmóniában önmagammal? És nyilván nem az ismerősöm az egyetlen, aki megvette és lapozza ezt a könyvet, ami még rémisztőbb!"

Végül az együttgondolkodás is hatással volt a videóra.

"Amikor Tóth Gergely rendezővel először leültünk beszélni a projektről, 3 dolgot mondtam. Egyrészt szerettem volna egy lebutított, oda nem illő koreográfiát a végére, másrészt mutattam egy korabeli eljárással készült tudósportrét, ami a vizualitásra adhat ihletet, illetve mivel az elmúlt esztendőben két nagyszülőt is elvesztettem, szerettem volna, ha a “maradék” egy nagymamámnak találunk helyet a klipben."

 

Az Ed Is On szintén Brit tudósok címmel klubszezonzáró koncertet ad május 30-án Budapesten, az Ellátóházban. Az est vendége Jordán Adél lesz.

Ed Is On, Tasnádi Bence, Brit tudósok, koncert, Ellátóház

 

 

Szólj hozzá!


Mi lesz a klubokkal?

Mi lesz a klubokkal?

Három meghatározó budapesti zenei intézmény vezetője ül egy asztalhoz szeptember 14-én az Inga Kultúrkávézóban. Az A38, a Budapest Music Center...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Megjelenik az utolsó albuma a zenekarnak, amely már nem is létezik

Huszonöt éve, 2001. szeptember 11-én tűntek el New York látképéből a World Trade Center ikertornyai... Most egy új dal idézi fel azt a várost, amelyben még ott álltak – ráadásul a Soft Cell utolsó albumáról, amely már csak Dave Ball halála után jelenik meg. Ez elég sok infó egyszerre, kibontjuk...

Szeptember végén még jobban él a magyar zene!

Szeptember 26-án több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben, benzinkúton és más szolgáltatóhelyen kizárólag magyar zene szól majd az Él a Zene! kezdeményezés részeként.
Új koncertek