Az új The National-dal sztorija

2023/03/24  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

Megjelent a harmadik beharangozó a The National április 28-án érkező, "First Two Pages of Frankenstein" című albumáról.

Az új The National-dal sztorija

Az új album különlegessége, hogy számos kiadvány és sok évnyi turnézás után fordulópont lett a banda számára, hiszen majdnem meg sem született.

A zenekar egyik tagja, Bryce Dessner olyan régen küldte el a dalt Matt Berninger frontembernek, hogy már el is felejtkezett róla, de Berninger az egyik koncertjük előtt előállt a szöveggel, és megkérte, hogy játsszák el beállás közben.

"Kétszer elpróbáltuk anélkül, hogy lett volna bármilyen demó belőle, majd aznap este eljátszottuk a közönségnek is. Az albumon hallható verzió egy részét is akkor rögzítettük. Van benne egy nyers, közvetlen érzés, és jó ötletnek tűnt megtartani ilyennek, mintsem tökéletesítgetni" – árulták el.

Mint a "First Two Pages of Frankenstein" legtöbb dalánál, úgy az "Eucalyptus" esetében is a zátonyra futott kapcsolatok kiapadhatatlan témájából merítettek ihletet. Az egész albumot áthatja a mélybe nézés és tűnődés, hogy vajon egy adott kapcsolatnak vége van-e már... Az "Eucalyptus" egy párról szól, akik egy szakítás után megpróbálják elosztani egymás között a közös dolgaikat, emlékeiket. A trackhez Chris Sgroi rendezésében készítettek videóklipet.



Mindeközben a korong első kislemeze, a "Tropic Morning News" a Billlboard Adult Alternative Airplay listájának első helyére teleportált. 2017 óta az első olyan The-National dal, amely megmászta ezt a csúcsot. Emellett a zenekar a nemrég megjelent "New Order T-Shirt" című dal okán a New Orderrel is együttműködött egy valódi, limitált kiadású New Order póló elkészítésében, amely a manchesteri zenekar ikonikus albumának dizájnja előtt tiszteleg, a kollaborációból származó bevétel egy részét pedig egy általuk választott jótékonysági szervezetnek ajánlják fel. ♥

The National, First Two Pages of Frankenstein

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek