Balanyi SZILÁRD becsajozott

2018/03/28  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

A Quimby zongoristája sok év után ismét színpadra áll szólóprodukciójával, három kiváló énekesnő, Schoblocher Barbara, Galambos Dorina és Kiss Flóra társaságában. Szilárd visszatérő koncertje április 26-án, a Kuplungban lesz.

Balanyi SZILÁRD becsajozott

SZILÁRD 2002-ben jelentette meg első szólólemezét, s bár szólóprodukciójával hosszú évek óta nem koncertezett, ez idő alatt is sorra jelentek meg újabb és újabb dalai, melyeken többek közt Kiss Flórával, Schoblocher Barbarával és Galambos Dorinával dolgozott együtt.

Most eljött az ideje, hogy ismét élőben is megszólaljanak ezek a dalok, egy teljesen megújult zenekarral, melynek Szilárdon és a három énekesnőn túl Bátor Bence (dob), Gudics Martin (basszusgitár) és Tóth Ádám (gitár) a tagjai.

A formáció elsőként a Kuplungban mutatkozik be, ízelítőként pedig itt a Várni rád live session klipje, benne Galambos Dorinával és Schoblocher Barbarával.

A klipet sinco készítette, a dalról és a megújult zenekarról pedig így mesél Szilárd:

„A Várni rád című dalt is, mint minden dalomat, zongorán írtam, így adta magát az ötlet, hogy úgy adjam elő, ahogy az megszületett. Sokan nyaggattak már azzal, hogy miért nem ülök le egy zongorához és miért nem azzal adom elő a dalaimat. Hát most tessék, íme! (...) Ami a lányokat illeti, Galambos Dorina már évek óta mellettem van, sok dalt írtunk közösen, és ennél is többet adtunk elő együtt. Schoblocher Barbarát egy karácsonyi Quimby koncert előtt láttam először színpadon. A Blahalouisiana volt a vendég, én pedig mindig belehallgatok a vendég zenekarok műsorába. Azonnal belopta magát a szívembe, amint megláttam. Működött és nem is akárhogy. 2015-ben énekelt velem először a Kanapé c. EP-m anyagán és mostantól a koncertjeimen is sanszos, hogy találkozhat vele a közönség. Kiss Flóra is egy nagyon érdekes és egyedi hanggal megáldott énekesnő, akivel már két dalt is tető alá hoztunk közösen (Stay and wait, Fejemben kiabálsz) és nagyon örülök, hogy időnként el tudom csábítani egy-egy közös munka okán.”

SZILÁRD egyébként legutóbb novemberben hallatott magáról az újrakevert dalokat és a vadiúj, Fejemben kiabálsz című számot is tartalmazó Zajsugár EP-vel.

SZILÁRD ft. Galambos Dorina, Kiss Flóra, Schoblocher Barbara
Kuplung
2018. április 26. 19:00


 

 

Szólj hozzá!


Telt házas Sean Paul-koncerttel robbant be a nyár a Budapest Parkban – mi jöhet még?

Telt házas Sean Paul-koncerttel robbant be a nyár a...

A jamaicai világsztár már megadta az alaphangot a Budapest Parkban, ami után hivatalosan is kijelenthető, hogy megérkezett a nyár. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nyári pszichedélia a Várkertben

Június 7-én különleges szabadtéri koncertélmény várja a közönséget a Várkert Bazár Öntőház udvarán: a Keep Floyding monumentális show-val indítja a nyári szezont. A Summer of '26 – Echoes in the Air című est a legendás Pink Floyd örökségét idézi meg, grandiózus hangzással, látványos vizuális világgal és hamisítatlan...

Itt senki nem akarja elhitetni velünk, hogy most írják újra a rocktörténelmet

Június 4. és 7. között ismét a Mátra, pontosabban Sástó lesz az a hely, ahol négy nap alatt nagyjából hét évtized rock- és poptörténete vonul fel egymás után. Az idei Tribute Maratonon 54 zenekar lép színpadra, és a fesztivál egyik legszórakoztatóbb sajátossága továbbra is az, hogy teljesen természetesnek veszi: ugyanazon az...
Új koncertek