Dallos Bogi egy kastélyban forgatta új klipjét

2021/12/09  ·   Klippremier   ·  Labancz Andrea

Dallos Bogi tavalyi kislemeze után újabb dalt hoz: a fiatal énekesnő most is egy izgalmas képi világú, kastélyban forgatott, kosztümös klippel jelentkezik, a következő hetekben pedig számos koncertet ad országszerte, ha a körülmények engedik.

Dallos Bogi kastélyban forgatott, különleges klippel jelentkezik

Dallos Bogi hét éve igazán aktív a magyar zenei életben, amely idő alatt számos dalt és egy lemezt adott ki, valamint megnyerte a Fonogram-díjat is az év felfedezettje kategóriában. A még mindig nagyon fiatal énekesnő 2017-es ’Épp Most’ című albuma, volt az első szerzői szárnybontogatása, amelyet a tavaly áprilisban napvilágot látott ’Közelebb’ kislemeze követett. Most egy dinamikus, táncolható, de közben mondanivalóval is rendelkező dallal jelentkezik, amely a következő nagylemezén is megtalálható lesz.

„A Te vagy az én hibám azokról a lelki, mentális nehézségekről szól, amik visszatartanak minket, amelyektől sokszor úgy érezzük nem lehetünk igazán önmagunk, és nem tudunk szabadulni. Az üzenet, amit közölni szeretnénk nem más, mint hogy mindenkinek megvan a maga démonja, akivel nap, mint nap meg kell küzdenie. Én hiszem, hogy az ember az erősebb, és a hosszú harc végén eljön az a nap, amikor úgy ébredünk reggel, hogy a szívünk boldogan ver” - kezdte Bogi a friss dalról, amelyet Wagner Emil szerzőtársával írtak, és Kosztyu János hangszerelte.

 

„A videóklipet Pécelen forgattuk a gyönyörű Ráday-kastélyban, amely egy utazás a múltba, amelyben egyszerre láthatjuk a szereplőket kosztümökben, egyfajta álarc mögött, illetve az igazi önmagukként” – mesélte a klipről Bogi, amelyet Büki Balázs rendezett.

Aki szeretné élőben is hallani a dalt, annak Bogi soron következő koncertjein lesz rá lehetősége, hiszen, ha a járványhelyzet engedi, akkor még számos helyen lép fel idén, ugyanis a Honeybeasttel turnézik. A legközelebbi időpont december 11., ekkor Pécsre, a Kodály Központba érkezik a zenészcsapat, Budapesten a Barba Negrában lépnek fel december 27-én.

Dallos Bogi, új videó, Te vagy az én hibám

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek