Fish! Krisztián visszajelölte a metálosokat

2020/04/09  ·   Klippremier   ·  Labancz Andrea

Bár a válság miatt a koncertek teljesen leálltak, a zenekarok azért a háttérben szorgoskodnak, hogy ha egyszer végre sikerül személyesen is találkozniuk a közönségükkel, legyen némi újdonság is a repertoárban. Ezúttal a fővároshoz köthető NEW FRIEND REQUEST metál csapat dobott össze egy új dalt a Fish! zenekar frontemberével közösen.

NEW FRIEND REQUEST

Januárban mi is ott voltunk a Fish! Barba Negrás fullos buliján, ahol vendégként többek közt a NEW FRIEND REQUEST is megmutatkozott. Akkor még egyikünk sem gondolta volna, hogy a koncertekben gazdag évkezdés után hirtelen át kell kapcsolnunk a teljes megvonásra. Kicsit úgy érzem magam, mintha (nem teljesen önként) vonultam volna be egy zenei elvonókúrára, ahol egyelőre a terápia hasztalan, mert lassan az összes (egyébként nem létező) vagyonom odaadnám egyetlen koncertélményért.

Épp ezért érzem fontosnak, hogy kedvenc előadóink minél többet kommunikáljanak velünk, aminek az egyik legtökéletesebb formája az új szerzemények megalkotása. A NEW FRIEND REQUEST egyébként pont mostanra tervezte lemezbemutató turnéját, ami nem meglepő módon tolódni fog. Viszont az album mielőbbi megjelenése fontos a csapatnak, így igyekeznek a legtöbb fórumon keresztül eljuttatni az érdeklődőknek.

A most kiadott Egyszer majd... címet viselő dal különlegessége, hogy beugróként közreműködik a Fish! frontember Kovács Krisztián, aki ráadásul szokásához híven a dalszöveget is kisajátította. Hogy ez az ember mindenbe belenyúkál...:)

A két csapat baráti viszonyt ápol már évek óta, ezért nem volt nagy meglepetés, hogy egyszer eljön a közösködés ideje is. Az NFR énekese Kerecsen László így nyilatkozott a duettről:

"Krisztiánnal 15 éves haverság van köztünk, emellett pedig közvetlen munkakapcsolatba is kerültünk, hiszen az utóbbi 3-4 (ki számolja?) Fish! klipen is közösen dolgoztunk.
Ezekből adódóan azt gondolom, az együttműködés "miértje" egyáltalán nem meglepő, az viszont annál inkább, hogy a tőlünk megszokott metalos vonaltól elrugaszkodva, egy ránk annyira nem jellemző számot hoztunk össze. Ez a dal annyira kilógott hangulatában a lemez atmoszférájából, hogy egyszerűen nem tudtuk hova tenni, viszont annál sokkal értékesebb volt számunkra, hogy a fiókban végezze. Ezért arra jutottunk, hogy ha már különc, legyen még különcebb. Toljuk meg a punk-rock vonalat, amihez a kulcs egyértelműen Krisztián volt!"

Az "Egyszer Majd..." énekfelvételeit Csongor Bálint (USEME, Subscribe) rögzítette és producerelte, csak úgy, mint a lemez összes dalának, ami 'LÉLEKGYILKOSSÁG' címmel hamarosan elérhető lesz az online zenemegosztókon! A végső tökös hangzásért pedig Simon István (NO SILENCE STUDIOS) felelt.

NEW FRIEND REQUEST, Fish!, Kovács Krisztián, Egyszer majd..., új dal, új videó, 2020

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek