Ha elkezdesz kommenteket olvasni Facebookon...

2021/03/23  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

Megjelent a Carson Coma legújabb dala, a ‘Pók’. A Fonogram-díjas zenekar ezúttal az előítéletek pusztító hatásáról, a kommentek fájó nyilairól és az elfogadás fontosságáról készített egy dalt, amihez a klipet az Ezüst Medve-díjas színésznő, Kizlinger Lilla rendezett. 

Ha elkezdesz kommenteket olvasni Facebookon...

A dal alapgondolata, a pók-metafora már évek óta motoszkált a fejemben. Akkoriban több alkalommal is nekiültünk megírni a szöveghez passzoló zenét, de valahogy sosem voltunk elégedettek vele, ezért pár évig a fiókban porosodott. A szöveg mondanivalója, az elfogadásra való felhívás viszont ezen idő alatt sajnos semmit sem veszített aktualitásából, sőt, ha elkezdesz kommenteket olvasni Facebookon, újra és újra rádöbbensz a helyzetre. Őszintén szólva, néhány ilyen komment annyira megfogott, hogy úgy döntöttem, beleírom a dalba. Például az ’Ádám és Éva, nem Ádám és Béla’ dolgot. Ez volt az, ami erőt adott nekünk ahhoz, hogy befejezzük a trekk írását” – meséli a dal születése kapcsán a zenekar énekese, Fekete Giorgio.

Ezt a társasjátékot mindannyian játsszuk, még akkor is, ha utáljuk...

Carson Coma, pók, előítéletek

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek