Ha lesz idén nyár, a Black Eyed Peas dala lesz az egyik slágere

2020/04/18  ·   Klippremier   ·  Labancz Andrea

A hatszoros Grammy-díjas csapat Fergie 2017-es távozását követően sem anyátlanodott el, sőt, talán ragyogóbb formában van, mint valaha. És ezt vadi új dalával is bizonyítja az újra négy tagú banda.

Fotó: lockerseefesten.de

Tavaly nyáron a Volt Fesztiválon vendégeskedtek, majd októberben előrukkoltak egy máig sokat pörgetett szerzeménnyel, amiben J Balvin is köreműködött, és ami egyben a Bad Boys-filmek legutolsó darabjának betétdala, ez a Ritmo:

A gigaslágerré érett produktum több mint 608 millió (!!!) kattintásnál jár, így átlépte az egymilliárdos hallgatottságot, hiszen csak a Spotifyon túl van 432.7 millió streamen, és még fél év elteltével se lehetett megunni. A Black Eyed Peas azonban nem pihent rá a sikerre, legújabb dalukkal legalább olyan messzire szeretnének eljutni, és ennek érdekében ismét közösködtek. Ezúttal Ozuna a Puerto Rico-i reggaton és latin trap zene szupersztárja és J.Rey Soul szállt be melléjük, és úgy tűnik, ez lesz az idei nyár egyik legkedveltebb dala, hisz 7 nappal a megjelenést követően majd 30 millió kattintást generált a YouTube-on.

A „MAMACITA" egyben már a második kislemez, amely a csapat új kiadójánál jelenik meg, és itt mutatkozik be a csapat új tagja, J.Rey Soul is, aki Apl.de.ap-hoz hasonlóan a Fülöp-szigetekről érkezett. A csapat rajongói már ismerhetik a nevét korábbról, hiszen közreműködött a Black Eyed Peas 2018-as „Masters of The Sun Vol.1" című lemezén, illetve a megjelenést követő turnéra is elkísérte őket.

Black Eyed Peas, Ozuna, J. Rey Soul, új videó, új dal, Mamacita, Ritmo

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek