Halo, halo: öt év után visszatért a Kállay Saunders András-Slashkovic-Fehér Holló trió

2024/06/16  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

Sokan várták a folytatást Kállay Saunders András, a holland-iráni származású Slashkovic és a producer, Fehér Holló alkotta The Middletonztól, miután debütáló felvételükkel taroltak itthon, és egészen A Dal 2019-es döntőjéig jutottak. Az indie pop trió előtt azonban egy időre bezárultak a kapuk, ám most új lendületet vettek.

Fotó: The Middletonz

A csapat korábbi versenydala, a „Roses" annak idején óriási érdeklődést váltott ki a közönségből, ám az ominózus 2020-as év teljesen parkolópályára tette őket és inkább egyéni karrierjükre koncentráltak. A most megjelent újdonságban a magyar-amerikai előadó finom énekét Slashkovic pörgős rapbetétei és a multitalentum, Fehér Holló produceri képességei színesítik tovább, ezúttal az ír producerrel, anatuval kiegészülve.

A „Halo" a mi nagy visszatérő dalunk. A szám témája, hogy az életet – annak minden törékenységével és kiszámíthatatlanságával együtt – azok az emberek teszik értékessé, akiket szeretünk, és a velük megosztott pillanatok. Számunkra a zenekarban ennek van egy többletjelentése is. Az utóbbi jó pár évben elhanyagoltuk egymást, a zenei kapcsolatunkat, de most ráébredtünk, mennyire fontos nekünk ez a projekt és a közönségünk" – mondta el a csapat hiphop motorja, Slashkovic.

A The Middletonz igazi védjegyévé vált, hogy a zenét kísérő videóklipek főszereplője Hegyesi Soraya. A népszerű modell öt év után is szívesen állt a kamerák elé megtestesítve ezzel a Kállay Saunders és Slashkovic dalszövegeiben megjelenő múzsát.

 

Kállay Saunders András. Slashkovic, Fehér Holló trió, The Middletonz

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek