Hogy kerül Frank Zappa egy magyar klipbe?

2018/03/30  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

Hip-hop és rezes banda is szerepel a szólógitáros, dalszerző Váray László legújabb dalában, a hozzá kerekített animációs klipet pedig érdemes figyelmesen nézni, mert egyszer csak megjelenik benne az űrben utazó Tesla autó, vagy például Frank Zappa.

Hogy kerül Frank Zappa egy magyar klipbe?

Váray Lászlót elsősorban a Colombre Bandből és a gyerekeknek szóló Belvárosi Betyárokból ismerhetjük, 2015 óta pedig A.K.U.S.Z.T.I.K. S.T.A.N.D. U.P. című szólóműsorával járja a világot. Elsőként a tavaly megjelent Kicsi madarat ismerhettük meg tőle, most pedig itt az A.K.U.S.Z.T.I.K. S.T.A.N.D. U.P. animációs klipje is.


„A dal egy lötyögős (hip-hop) szöveg rezes bandával, cantaloop-szerű billentyűvel és egy kis reagge-vel. Bármilyen csibész is a duma, a végére csak kibuggyan a pozitív üzenet. A Kicsi madár című dal mellett már kezd láthatóvá válni, hogy amennyi track-, annyi zenei világ lesz a lemezen, persze a gitár és a szövegközpontú előadás átível mindegyiken” – Meséli a dalról Váray László.

A videót ezúttal is Váray állandó rendezőtársa, Cseh Róbert jegyzi, a szemfüles néző pedig olyan utalásokra is felfigyelhet, mint az élet értelmét jelentő 42-es szám, az űrben lebegő Tesla autóra, spirituális utalásokra vagy éppen olyan rocklegendákra, mint Jimi Hendrix és Frank Zappa. A felvételen az erre az alkalomra alakult Bubble Brass Band, illetve a Colombre Band zenészei játszanak.


 

 

Szólj hozzá!


Kik ezek a pöttyös ruhás őrültek???

Kik ezek a pöttyös ruhás őrültek???

Megvan az, amikor belepillantasz egy videóba, és nem tudod eldönteni, hogy mit látsz: performance, internetes tréfa vagy valami egészen komoly cucc?...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

PUF nekünk: három év hallgatás után új dallal jelentekezett a zenekar

Lehet, hogy Süllyedünk a címe, de a Pál Utcai Fiúk új dala inkább azt bizonyítja, hogy három év csend után is stabilan a felszínen vannak. Sőt: a 43. évét taposó zenekarban továbbra is dolgozik az a fajta lendület, amely miatt ennyi idő után is érdemes figyelni rájuk.

A stage diving veszélyes üzem: fejsérülést szenvedett a Lambrini Girls énekesnője

Nem sok kellett volna ahhoz, hogy a Lambrini Girls idén kilépjen a feltörekvő zenekarok köréből, és nemzetközi szinten is jegyzett névvé váljon. Egyre nagyobb hype, jó kritikák, fesztiválmeghívások mögöttük – és egy régóta várt észak-amerikai kör előttük. Ehhez képest most egy egészen prózai, ugyanakkor elég ijesztő...
Új koncertek