Így lesz a Kádár-kockából Carbonfools-klip

2019/09/25  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

A zenekar új klipjét egy nemzetközi építészeti verseny helyszínén forgatta – ezzel is támogatva a pécsi, miskolci és algériai szakemberekből álló csapatot.

Így lesz a Kádár-kockából Carbonfools-klip

„Még a nyár elején talált meg egy pécsi barátunk minket, hogy lesz egy Solar Dechatlon nevű verseny, amiben a Miskolci Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és az algériai Blidai Saad Dahlab Egyetemmel összefogva Someshine néven indulnak” – meséli a zenekar dj-je, Titusz.

A csapatok feladata az volt, hogy Kádár-kockából készítsenek egy modern, energiatakarékos házat. A projekt vezetője arra kérte a zenekart, hogy látogassa meg őket a helyszínen, és akár egy rövid koncerttel lelkesítsék a versenyzőket a már majdnem kész házban. A versenyzőknek nagyon bejött a zenés lazítás, hiszen 14 nap alatt kellett felhúzniuk a házakat... (Egyébként ezüst éremmel végeztek a verseny "Építészet" kategóriájában!)

„Épp akkor készültünk el az új lemezre szánt Sunshine című dalunkkal, így adta magát a Sunshine-Someshine párhuzam. Először nem is tudtuk elképzelni, hogy lesz egy ennyire letisztult, már-már katalógus-szerű helyszínen felvett anyagokból egy olyan ’carbonos klip’, amely megtartja azt a funkcióját is, amely az építészet iránt érdeklődőknek szól. Végül arra jutottunk, hogy nem bonyolítjuk a dolgot, egyszerűen bedobunk néhány extra infóbuborékot a videóba” – mondta el Fóris-Ferenci Gábor, a zenekar énekese.


A Sunshine már az új The Carbonfools lemez előfutára. A teljes album az idei év végére várható, a lemezbemutató pedig január 23-án lesz az A38-on.

Carbonfools, Sunshine, Solar Dechatlon, új klip

 

 

Szólj hozzá!


HangFeszt Fóton a Szent Efrém zenekarral (is)

HangFeszt Fóton a Szent Efrém zenekarral (is)

Azért a férfikart emeltük ki, mert éppen hétfőn hallottuk őket az Artisjus-díjátadón – életünkben először. Ez a rövidke fellépés annyira...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Szerdán nyílik Tarján Zsófi kiállítása a Dantéban

Az esemény szerint a témák: popszakma, megáll az idő, repülés. A képeket meg lehet vásárolni és egy hónapig meg tudjátok nézni a helyszínen (1023 Török utca 1.).

Charlie, Margaret Island, Magna Cum Laude, Kiscsillag, Honeybeast: 20 helyszínen több mint 50 program a Gizella Napokon

Május 6. és 12. között 20 helyszínen több mint 50 ingyenes zenei, családi és gasztronómiai program várja az érdeklődőket a veszprémi Gizella Napokon.
Új koncertek