Jöhet egy jég dupla valamivel? Megjelent Curtis és Charlie közös dala

2023/05/05  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

A Sztárban Sztár hatodik élő showjában Curtis egyik legnagyobb ikonja, Charlie bőrébe bújva adta elő a „Mindenki valakié" című rock 'n' roll örökzöldet. Ez volt a gyönyörű barátság kezdete...

 Megjelent Curtis és Charlie közös dala

"Charlie egy gyerekkori, nagy kedvencem, mindig is álmom volt, hogy egyszer majd egy duettet készítsünk. Meghatározó volt számomra, amikor a Majkával közös Fonogram-díj megnyerésekor személyesen a gálán gratulált nekem, lett egy kapocs köztünk, ami az évek elteltével egyre erősödött tovább. Csak tavaly fogalmazódott meg bennem először viszont az a gondolat, hogy zeneileg már érzem magam annyira kiforrottnak, hogy lépjek az álmaim felé és felkérjem őt egy közös dalra. Azért is értékes nekem ez az egész, mert hiába a korkülönbség, úgy érzem, barátok lettünk" – nyilatkozta Curtis.

Curtis körül zajlik az élet: egy újpesti rendezvényen bemutatta első, saját élő zenekarát, a Curtis Live Bandet. A formációt összesen nyolc, a zenei szakmából már ismerős jóbarát alkotja: Vígh Arnold producer és basszusgitáros,  Széles Iza, Hasenfracz Bernadett és Harót Balázs vokalisták, a billentyűknél Demkó Mátyás, gitáros Géczy Viktor, dobosként pedig az egykori Back II Black alapítója, Glatz Gábor csatlakozott a formációhoz. Legközelebb május 20-án, Győrszentivánon láthatjátok a bandát, illetve számos további helyszínen a közelgő nyár folyamán. Azt pedig nemrég jelentették be, hogy – Miklósa Erika, Trokán Nóra és Manuel mellett – ő lesz a tíz év után ismét műsorra kerülő The Voice egyik mentora.

 

Curtis, Charlie, The Voice

 

 

Szólj hozzá!


Egy kis grúz faluból a világhírig – a Kobuciban lép fel a Trio Mandili

Egy kis grúz faluból a világhírig – a Kobuciban...

A Trio Mandili sikertörténete sokak szerint a kaukázusi-archaikus dallamok megszólító erejéről, de szerintünk inkább a lányok tiszta és nagyon...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Hollán Jazz Street, sanzonok, Beatles-dalok: angyalföldi koncertfolyam május-júniusban

Ha nem is pálmafák, de rengeteg zene költözik Angyalföldre az elkövetkező hetekben. Az igényességgel összeválogatott koncertek többségén ráadásul ingyenes a részvétel!

HangFeszt Fóton a Szent Efrém zenekarral (is)

Azért a férfikart emeltük ki, mert éppen hétfőn hallottuk őket az Artisjus-díjátadón – életünkben először. Ez a rövidke fellépés annyira a szívünkig hatolt, hogy kortól és zenei irányultságtól függetlenül szerintünk mindenkinek hallania kell őket egyszer... Most éppen Fóton lesz rá lehetőség.
Új koncertek