Katica és a Fiúk

2020/06/03  ·   Klippremier   ·  Labancz Andrea

A Rossz versek című film színésznője, Nagy Katica szerepel a nemrég alakult Fiúk zenekar új klipjében, ami a rövidesen érkező Mivanveletek című EP felvezetője is egyben.

Fiúk

A csapat 2018 őszén verődött össze Budapesten, 2019 tavaszán pedig meg is jelentették debütáló albumukat Félek címmel. Alig több, mint egy éves pályafutásuk alatt felléptek már a Volt Fesztiválon, az Akváriumban a Follow The Flow, az A38 Hajón pedig a Bagossy Brothers Company vendégeként.

Megnyerték a 2019-es Sop-Rock Tehetségkutatót, különdíjasok lettek az Öröm a zene keretein belül, idén pedig bekerültek az NKA Hangfoglaló Program támogatott zenekarai közé.

A zenekar stílusát a közép-kelet-európai keserűség és az amerikai "feelin' good" ötvözése határozza meg – r'n'b és indie-pop elemek összemosásával és ez a kettőség remekül megmutatkozik a most megjelent új dalukban is:

A Vártam rád szövege egy olyan nő szemszögéből van ábrázolva, aki várja haza a párját, de ő nem érkezik meg.  Zeneileg eddig az egyik legaprólékosabban meghangszerelt dalunknak gondoljuk. Sokáig dolgoztunk azon, hogy az alapvetően szomorúbb hangulatú szöveget alá tudjuk támasztani egy olyan atmoszférával, amellyel összképileg egy könnyen befogadható, de mégis sablonmentes dal lesz a végeredmény” – meséli Bíró Bence, a zenekar énekese. 

A videóklipet a Fiúk Honti Gergellyel a klip rendezőjével, (ő fényképezte és vágta is a klipet) közösen álmodták meg pár sör mellett.

„Szükségünk volt egy női főszereplőre, ezért megkerestük a Rossz versekből ismert Nagy Katica színésznőt, aki örömmel elvállalta a szerepet és tökéletesen hozta azt a karaktert, amit elképzeltünk” – teszi hozzá Bence.

Fiúk, Vártam rád, új videó. Rossz versek, Mivanveletek, EP, NKA, Hangfoglaló Program, Nagy Katica

 

 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek