Klipben is emléket állított elhunyt rajongóinak a Tankcsapda

2021/12/01  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

A ’Nincsenek szavak’ klipjének dalát még 2019-ben a ’Liliput Hollywood’ albumra rögzítette a zenekar, két tragikus körülmények között elhunyt rajongó emlékére. A klip nekik állít emléket, sajnos Robi és Kata halála mellett Liginek is, a zenekar idén elhunyt barátjának.

Egy kocka a klipből

„Úgy érezzük, tisztelegnünk kell azok előtt, akik velünk és értünk is voltak! Nekik szól a dal, a klip és az egész decemberi turné. Ezzel azt az üzenetet szeretnénk hangsúlyozni, hogy a Tankcsapda mindig is egy nagy család volt és az embereket összehozni próbálta, nem megosztani. Arról szól, hogy gyere és érezd jól magad, ez egy közösség és mindenki ünnepeljen, sírjon, vagy tomboljon, ha úgy van kedve. Éppen ezért fontos, és kötelességünk, hogy ezekről az emberekről valamilyen formában a magunk módján megemlékezzünk. A ’Nincsenek szavak’ azt a hangulatot írja le, vagy járja körül, amikor nem tudsz igazán megszólalni, van benne egy csomó érzés, még csak feltétlenül sírni sem kell hozzá, hanem egyszerűen csak próbálnál ezzel kapcsolatban valamit mondani, de vannak az embernek az életében olyan pillanatok, amikor úgy érzed, hogy nincsenek szavak, elfogytak a szavak, nem tudsz mit mondani” – tette hozzá a zenekar.

NINCSENEK SZAVAK TURNÉ 2021. december

A turné koncertjeire látogatók minden állomáson egy külön helyen, gyertyagyújtással emlékezhetnek meg az elhunytakról.

03. Szeged
04. Vecsés
10. Pécs
11. Kiskunfélegyháza
17. Tatabánya
18. Miskolc
29. Debrecen/FŐNIX ARÉNA
30. Békéscsaba
31. Dunakeszi
2022. január 01. Budapest/Akvárium

 

Tankcsapda, Nincsenek szavak, turné

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek