Mama, kérlek: Rúzsa Magdiék Bródy János dalával üzennek anyák napjára

2020/04/27  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

A STRAND Fesztivál szervezői négy, ikonikus magyar művészt kértek fel, hogy velük együtt, több tízezer fesztiválozó nevében mondjanak köszönetet minden anyukának.

Mama, kérlek: Rúzsa Magdiék Bródy János dalával üzennek anyák napjára

A Rúzsa Magdi, Lábas Viki, Járai Márk és Horváth Tamás alkotta négyes Bródy János Mama kérlek című dalát adja elő a most debütált klipben. A sláger csaknem negyven éves, a 2020-as feldolgozásban résztvevők kivétel nélkül jóval fiatalabbak a dalnál, melyet Bródy 1978-ban írt Koncz Zsuzsának.

„Gyönyörűséges és megható" – fogalmazott Bródy János a most elkészült felvételről. „Számomra rendkívül nagy megtiszteltetés, hogy az én dalommal köszöntik az anyukákat 2020 májusának első vasárnapján. Egy szerzőnek mindig öröm, ha kivételes tehetségű előadók éreznek rá a dalba sűrített mondanivalóra, és a STRAND Fesztivál felkérése garancia volt a feldolgozás minőségére. A zenei alap a Margaret Island műve, akik mindig jó érzékkel nyúltak az általam írt dalokhoz, és ebből a felvételből is kiderül, hogy milyen kiváló muzsikusok. És hát az énekhangok is elbűvölőek" – mondta el a szerző.

A STRAND ALLSTARS tagjai a dal születése során nem is találkoztak egymással, a felvétel eredetileg tervezett időpontját a koronavírus járvány miatt le kellett mondaniuk, a dal és a videóklip a művészek otthonában, házi stúdiójában készült. A klipben az előadók gyerekkori fotói és a STRAND Fesztivál életképei váltják egymást. A zenei alapot Törőcsik Kristóf és Füstös Bálint, a Margaret Island tagjai készítették.

„Kiskorom óta ismerem ezt a dalt és beivódott már rég az emlékezetembe. Bródy egyik legszebb dala a sokból, és szeretem benne a kérdésfeltevéseket, hogy az anya tényleg ilyen gyereket szeretett volna, tényleg erre vágyott-e, nekem mindig kicsit keserédes hangulatom lesz tőle a csavarok miatt, de ettől tud velejéig igaz és őszinte is lenni" – mondta el Lábas Viki. „Köszönöm az anyukámnak, hogy elviselte a nem hétköznapi habitusomat, természetemet, és ezt kezelni is tudta mindig, akármilyen nehéz helyzetek is adódtak, ő mindig mindent megoldott és mi semmi rosszat, szomorúságot nem éreztünk rajta. Azt üzenném neki, hogy tartson ki mindig, vigyázzon magára, és szeresse magát egyre jobban, mert megérdemli a boldogságot."

„Már ötödik hete Fonyódon vagyunk, így csak annyit üzennék az anyukámnak, hogy alig várom, hogy újra találkozzunk és megölelhessem" – tette hozzá Füstös Bálint. „Az én anyukám külföldön él már egy ideje, így a mostani helyzetre való tekintettel még inkább kérdéses, hogy mikor tudunk újra találkozni, de ezúton is puszilom és ölelem" - fogalmazott Törőcsik Kristóf, a Margaret Island harmadik tagja.

"Engem ez a dal leginkább arra ébreszt rá, hogy minden ember tényleg egy kis külön világ vagy bolygó. És az anyák nélkül, ez a sok pici-pici világ nem volna. Se a szép pillanatok, örömök, vagy éppen bánatok, amikre majd egyszer öregen jó lesz visszanézni. Anyának lenni talán a legbonyolultabb dolog a világon, és miközben a világ szinte mindig fáradt, egy anya nem lehet az soha" - fogalmazott Rúzsa Magdi, aki egy megható üzenetet szánt az édesanyjának: „Az én anyám olyan ember, aki akkor adott azt hiszem a legtöbbet, amikor semmije se volt. Olyat adott, amit nem lehet kézzel megfogni, de értékesebb mindennél. Fogta azt a valamit, beletette a szívembe, és azóta ott dobog bennem, amíg csak élek, ha egyszer lesz gyerekem, bízom benne, hogy ezt a valamit majd én is oda tudom neki adni. Anyám sose kért tőlem semmi mást, csak azt, hogy legyek jó ember."

„Bevallom, ezt a dalt én sosem éreztem magaménak, hiszen elváltak a szüleim kiskoromban, és én édesapámmal maradtam, de a projekt kapcsán, illetve a régi képek előkeresése következtében beugrottak olyan emlékek és történetek, amik meghatározták a dal készítése közbeni hangulatomat" – meséli Járai Márk, aki szép gesztusnak tartja, hogy anyák napja tájékán a fesztivál szervezői ezzel kedveskednek az anyukáknak. „Ígérem anyunak, hogy ezentúl gyakrabban hívom majd fel!" – tette hozzá mosolyogva.

 "Mindig próbálok arra törekedni, hogy a dalaimmal olyan üzenetet adjak át, aminek súlya van, ami megnyom belül egy gombot. Olyasmi, amivel tudunk azonosulni. Na, ez a dal pont ilyen: mély és tiszta"  - meséli Horváth Tamás"Én sajnos már nem beszélhetek Édesanyámmal, mert elhunyt, de akkor is üzennék neki. Mégpedig azt, hogy úgy élem az életem, ahogy megígértem neki, s talán még annál is jobban. Köszönöm, hogy esélyt adott arra, hogy elérhessem az álmaim, és egy olyan életet élhessek, amire mindig vágytam. Örökké hálás leszek, mert megtanított arra, hogy nincs mitől félnem" – tette hozzá.

A STRAND Fesztivál a hivatalos oldal által közölt jelenlegi információk alapján
idén
augusztus 18-22-ig lesz Zamárdiban.

Rúzsa Magdi, Lábas Viki, Járai Márk, Horváth Tamás, STRAND Fesztivál, Koncz Zsuzsa, Mama kérlek, anyák napja, STRAND ALLSTARS

 

 

Szólj hozzá!


Budapesten zárja tavaszi turnéját Dan Patlansky

Budapesten zárja tavaszi turnéját Dan Patlansky

A kiváló dél-afrikai blues rock gitáros immáron hatodik alkalommal tér vissza fővárosunkba. Dan Patlansky tavaszi turnéjának zárókoncertjére az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A fák almái: James McCartney és Sean Ono Lennon összeálltak egy dalra

Paul McCartney egyetlen fia és John Lennon kisebbik fia április 12-én, pénteken jelentette meg első kollabjukat, a "Primrose Hill"-t.

Sárarany vinyl – Fekete Jenő 60.

A magyar blueslegenda 60. születésnapját, a pályán eltöltött első 40 évét és az idei Record Store Day-en megjelenő “sárarany” dupla vinyl kiadását ünnepli április 27-én az A38 hajón egy erre az alkalomra alakult, friss formációval.
Új koncertek