Margaret Island: ingyenes streamkoncert és dalpremier

2021/03/26  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

Április 11-én este nyolc órakor tartja tavaszindító élő streamkoncertjét a Margaret Island zenekar.

Margaret Island: ingyenes streamkoncert és dalpremier

Az egyórás műsorban a régi kedvencek mellett itt debütál a ‘Ha elvesznél’ című dalunk, amit még soha nem hallhatott tőlünk a közönség. Ez a szerzemény az elmúlt egy, igen intenzív alkotói évünkben készült, természetesen Fonyódon. A dal egyben az idei első felütése a készülő nagylemezünknek, amit terveink szerint ősszel hozunk ki” – árulta el Törőcsik Kristóf a banda basszusgitárosa.

Az ingyenes koncertre a belépőt egy kvíz kitöltésével lehet megszerezni, melynek célja, hogy felhívja figyelmet a tudatos és felelősségteljes alkoholfogyasztás fontosságára, illetve eloszlassa az alkoholfogyasztással kapcsolatos tévhiteket. A megszerzett kódoddal a koncert után pedig részt vehetsz egy nyereményjátékban, ahol akár egy korlátozások utáni élő koncertre szóló személyes belépőt és egy Margaret Island ajándékcsomagot is nyerhetsz.

"Bár mi is szeretjük megünnepelni a fontos pillanatokat, és persze okot sem kell mindig találnunk a koccintáshoz, a fogyasztásban azért elég tudatosak vagyunk. A DRINKiQ kvíz helyes válaszain egyébként mi is meglepődtünk, azt hittük, eleget tudunk az alkoholfogyasztásról, de végül csak a kérdések kicsit több mint felére tudtunk helyesen válaszolni, ezért biztatok mindenkit a teszt kitöltésére” – tette hozzá Lábas Viki.

 

Margaret Island, stream koncert, kvíz, alkohol

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek